Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2018. május 22., kedd

Cecelia Ahern az ünnepi könyvhéten!

Minden szépet és jót mindenkinek! 

Gondolom már sokan várjátok, hogy elkezdődjön a 89. ünnepi könyvhét. Őszintén szólva én is így vagyok, bár legnagyobb sajnálatomra jelenleg úgy tűnik, kimaradok a "muriból". Pedig nagyszerű programok lesznek idén is, ráadásul Magyarországra látogat az egyik kedvenc szerzőm, akinek a könyvhéten lesz kapható először a legújabb könyve, a Lantmadár, az Athenaeum kiadó standjánál. 

Ki az a világhírű írónő, akivel júniusban személyesen is találkozhatunk Magyarországon? 

Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett. Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.
Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P.S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.

A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették, a két főszerepet pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.


Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  
Lenyűgöz és inspirál az emberi természet, az, hogy bármennyire is reménytelen a helyzetünk, megvan ahhoz a bátorságunk és erőnk, hogy mindig felálljunk a padlóról. Saját történeteink legnagyobb harcosai mi magunk vagyunk.Cecelia Ahern

Legújabb regénye, a Lantmadár június 1-jén jelenik meg, és a 89. Ünnepi Könyvhéten lesz először megvásárolható. Cecelia Ahernnel június 7-én 17 órától a Vörösmarty téren, a Nagyszínpadon Balázsy Panna beszélget majd, az írónő 18 órától dedikál a Dedikálószigetnél. a Vörösmarty szobor mellett.


Nagyon-nagyon szeretném dedikáltatni vele a Vétkest és A tökéletest. Igazság szerint minden nálam lévő könyvet dedikáltatnék, de maximum három könyv lehetséges egy embernél, úgyhogy nekem ez a kettő lenne a legfontosabb, harmadiknak meg elvinném az Utóirat: Szeretlek címűt, mert az volt az első szerzeményem tőle és azonnal szerelem lett. 

A Cecilia Ahern "rajongóknak" a kiadó létrehozott egy csoportot is a facebook-on, ahol rengeteg érdekes információt találhattok, ráadásul van olyan, amiről ott értesülhetsz először. Természetesen én már tag vagyok. :) 

Facebook-os esemény a jeles alkalomhoz: Cecelia Ahern Magyarországra látogat

Eddig több mint 80 ember jelezte az eseménynél részvételi szándékát, és 333 érdeklődő van jelenleg. Nagyon jó programnak ígérkezik. 


Ha van kedvetek, csatlakozzatok az eseményhez, illetve látogassatok el a Vörösmarty térre, garantáltan jól fogtok szórakozni! :) 



2018. május 21., hétfő

Urbánszki László: Ördöglovas (A magyarok nyilaitól... 3.)


„A ​Keleti Frank Királyság nem feledi csúfos pozsonyi kudarcát. Az öt germán törzs újra összeszedi minden erejét, hogy szétzúzza a fiatal mogyeri államot. A bajorok, élükön Arnulf herceggel és a mögötte álló egyházi hatalommal, királyságot építenének. Tarkacsu nagyfejedelem széthúzó mogyeri nemzetségfőkkel vitázik, saját hatalmának korlátai ellen küzd. 
Agacs, az ifjú felderítő a nagyfejedelem utasítására hírszerzőként érkezett bajorföldre, hogy segítséget nyújtson Kadosa ott rekedt sebesültjeinek. Szemtelen ötlettel eléri, hogy Arnulf bajor herceg nemessé tegye fogadott húgát, Ingét, ha a lány harminc harcost küld a seregébe. A mogyeri katonák gyepűvidéki gyilkosoknak álcázva, Kadosa vezetésével indulnak az augsburgi táborba. Kadosa megalázó beosztást vállalva keresi az ellenség gyengéit. Mulatságos és életveszélyes kalandokat átélve gyűjti a szükséges tudást…
Urbánszki László lebilincselően fordulatos, kalandozás kori regényciklusának harmadik kötetében a 10. századi magyar történelem első évtizede elevenedik meg.”
Kiadta: Helikon kiadó - Szenzár könyvek
Megjelent: 2018. május 15.
Oldalszám: 384
ISBN: 978-963-227-943-5
Borítóterv: Oláh Gábor
Borítókép, grafika: Kertai Zalán
A könyv vonzza a tekintetet. Igényes, precíz munka, jó ránézni.

Kertai Zalánról itt olvashattok érdekességeket:

Itt egy interjút készítettek vele:

A képeit pedig itt tekinthetitek meg:

Urbánszki László
A szerzőről:
„Urbánszki László 1954. augusztus 7-én született Alberttelepen, egy bányászcsalád második gyermekeként.
Kazincbarcikán a Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett. Sokat köszön irodalomtanárának (és osztályfőnökének) Hunyady Józsefnének, akinek jókora része volt abban, hogy Urbánszki László olvasásszeretete irodalomírássá nemesedett.
Tíz évet hajózott a Dunán, közben hajózó üzemmérnöki diplomát szerzett.
Kisiskolás korától olvasott szenvedélyesen, de az írással csak 2008-tól kezdett el komolyabban foglalkozni a Karcolat Műhelyben, akkor még De Profundis Clamavi írói néven.
2010 elején jelent meg először nyomtatásban, azóta több, mint harminc novellája, elbeszélése került kiadásra különféle kiadványokban. 2011-ben Bíró Szabolcs és a Historium Kiadó támogatásával jelent meg első önálló kötete.
2014 és 2017 között a Gold Book Kiadó jelentette meg a műveit, 2017-ben a Helikon Kiadóval kötött szerződést.
Elkötelezett író, céljait így fogalmazza meg: „az emberről akarok írni, úgy ahogy van. Nem hazudozni nagy tettekről, célokról, hanem megkeresni az apró valóságok szépségét és mocskát. Ha, ez utóbbit ki tudom rángatni a fényre, kevésbé lesz büdös.”
Közel áll a természethez, élete során volt dunai hajós és batikoló, jelenleg faművesként dolgozik. Tatárszentgyörgy közelében él, egy erdei tanyán három gyermekével.”
Forrás: Wikipedia

Számomra ezek csak adatok. Persze, sok minden kiderül az életéről, de a honlapján található bemutatkozása nekem sokkal jobban tetszik. Szerény, közvetlen, nyílt és egyenes.
Hogy mire gondolok pontosan? Itt megnézhetitek:
Amikor felkérnek egy könyv recenziójának megírására, mindig picit szárnyra kap a lelkem, mert azon felül, hogy szenvedélyesen szeretek olvasni és véleményezni könyveket, ez is egyfajta visszajelzés számomra, hogy jó az, amit csinálok. Az a megtiszteltetés ért, hogy maga a szerző keresett meg az ajánlatával, melyet ezúton is köszönök. A történelmi regények a gyengéim, kisiskolás korom óta érdekelnek a régmúlt eseményei, s külön öröm, hogy újabb magyar szerzővel ismerkedhettem meg.

Bár fentebb már megjegyeztem, úgy érzem muszáj hangsúlyoznom, mennyire imádom a könyv kivitelezését. A könyv keménykötéses, meseszép védőborítóval, belső borítóján grafikával.
A történet egy előhanggal indít, majd harminckilenc fejezet következik, zárásképp pedig jön az epilógus, utószó, bibliográfia és a tartalomjegyzék.

A tájleírások és szereplőjellemzések részletesek, ennek köszönhetően az olvasó úgy érezheti, hogy ott van a szereplőkkel az adott helyszínen, és megéli velük a különböző cselekményeket. A szerző annyira részletesen taglalja néhol a dolgok milyenségét, hogy szinte már éreztem a bűzt vagy hallottam a pengék surrogását.

Nagyon szeretem a történelmi regényeket, mert egyaránt részünk van kalandban, harcokban, és bonyodalmakban, mégis ami számomra a legtöbbet adta ebben a könyvben, az a humor szál volt.

Nagyon sok szereplő a szívemhez nőtt, egyik talán Anica volt. Merész, bátor, okosabb, mint sok férfi, még ha a kora nem is erre utalt. Az apja Halim értelmes, intelligens férfi volt, aki bár harcos volt, igyekezett gyermekét a helyes beszédre és a jó modorra tanítani.
Aztán ott volt Álmus, aki bátran kimondta, amit gondolt, és elég sok mosolyt csalt az arcomra olvasás közben.
Agacs éles eszű, leleményes, jó szívű ember volt, bár a viselkedésében akadtak olyan dolgok, amiket nem néztem jó szemmel, és valószínűleg nagy gondban lettem volna abban a korban. Ettől függetlenül szerettem a hozzá fűződő részeket, ahogy Kadasa századosékét is, mert nagyon kedvemre való társaság volt. A csapat humormestere szerintem Makár volt, rengetegszer könnyesre nevettem magam azokon a helyzeteken és párbeszédeken, amelyeknek részese volt.

A könyv olvastatja magát, mindvégig fenntartja az érdeklődést, s azon kívül, hogy a történelem berkeibe kalauzol minket, izgalmas csatákkal, furfangos tervekkel köti le a figyelmünket, még humoros párbeszédekkel is szórakoztat. A szerző korhű ábrázolása, részletes karakterjellemzése, valósághű tájleírása mind hozzájárul ahhoz, hogy mi is ott találjuk magunkat főhőseinkkel és kalandozzunk egy nagyot.
Bár ez volt Urbánszki Lászlótól az első regényem, valószínűleg nem az utolsó. Minden történelemkedvelőnek meleg szívvel ajánlom.

Pontozás: 10/10

2018. május 15., kedd

Angela Marsons: Halálos játék (Kim Stone 4.)


„Egy ​megoldatlan ügy minden nyomozó rémálma. A Westerley orvostudományi kutatóintézet tudósai az emberi test bomlását tanulmányozzák, hogy pontosabban meghatározhatók legyenek a halál körülményei, ezzel is segítve a rendőrség munkáját. Kim Stone nyomozó épp egy frissen lezárt eset után látogat el a csapatával a jól őrzött intézménybe. Az unalmasnak ígérkező bemutató azonban hamar félbeszakad, amikor Kim egy, a helyi kutatók számára is ismeretlen női holttestet talál. A testen minden különösebb vizsgálat nélkül látszik, hogy az áldozat gyötrelmes halált halt: földet tömtek a szájába. Alig indul meg a nyomozás, amikor a felügyelőt máris újabb áldozathoz riasztják. A minta ugyanaz, de a tettest megzavarhatták, mert a nő ezúttal életben maradt…
Angela Marsons legújabb regényében Kim Stone és csapata nincs könnyű helyzetben; alig van nyom, amin elindulhatnának, és az idő is ellenük dolgozik. A segítség ezúttal onnan jön, ahonnan nem várnák – egy „döglött ügy” ugyanis hirtelen meglepően aktuálissá válik.”
Kiadta: General Press kiadó
Kiadás éve: 2018.
Fordította: Seregi Márton
Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Play Dead
Oldalszám: 336
ISBN: 978-963-452-144-0
A borítót Kiss Gergely tervezte.

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.
Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.
Például:
- Titokban fél a tűktől.
- A kedvenc tv műsora a Top Gear.
- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.
- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.
- Utál nyilvánosság előtt beszélni.
- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről:
A történet egy prológussal indít, ami egy 1996-ban történt eseményre mutat rá. Az ember viszonylag hamar rájön, hogy melyik szereplő életének egy darabkájába nyertünk bepillantást. Aztán az első fejezetben rögtön a már jól ismert nyomozócsapat akcióját olvashatjuk.
A már jól ismert csapat újra visszatér, hogy Kim Stone felügyelővel közösen kiderítsék, ki áll a gyilkosságok háttérében, és megtudják, milyen okok vezérelték a gyilkost.

A történetben most is szerepet kapott a humor, aminek nagyon örültem, mert elég sok olyan történés volt, aminek kicsit el kellett venni az élét. Most is nagyon jól szórakoztam Kim és Bryant párbeszédein, a csapat viselkedésén, amivel igyekezték oldani magukban és egymásban a feszültséget és elsimítani az idegeiket egy nehéz nap után.
Örültem, hogy a szerző most is rengeteg figyelmet fordított arra, hogy Kim Stone-ról újabb információmorzsákat osszon meg az olvasókkal, így minden kötetben megtudhatunk valami újdonságot a felügyelőnőről.

Nagyon szeretem, hogy a regény történetvezetése sima és gördülékeny, nem akad fenn, és nem tartalmaz semmi olyat, ami az olvasót kizökkentené. Fokozatosan adagolja az információkat, s úgy építi fel a cselekményt, hogy lassan növekedjen az olvasóban a feszültségi szint.

Angela Marsons nagyon ért ahhoz, hogy érzékletesen ábrázoljon egy gyilkosságot. A hideg síelt a hátamon tőle, bár megvallom őszintén, egy picit azt éreztem a könyv elején, hogy a gyilkos öncélú igazságszolgáltatásba kezdett. Bosszút állt egy őt ért sérelemért. Elgondolkodtam azon, hogy ha nem történik vele az, ami, akkor is gyilkossá vált volna felnőtt korában? Tekintve, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek (testi erőszak nélkül is), valamilyen szinten megértettem a sorozatgyilkost, még ha az eszközeivel nem igazán értettem egyet. Ki ne vágyna arra, hogy törlesszen azért, mert megalázták, kigúnyolták, esetleg bántalmazták? Persze nem úgy, hogy megkínozza és megöli őket… Ha nem kap segítséget, hogy feldolgozhassa a történteket, csak gyűlik és gyűlik a keserűség benne, s előbb utóbb valamilyen pusztító dologhoz vezethet. Nem feltétlenül mások irányába kifejtett agresszióhoz, akár saját magát is büntetheti a történtek miatt, vagy különböző tudatmódosító szerekhez fordulhat a várt „segítség” reményében.  
A szerző hatalmas csavart tett a történetbe. Jó, lehet, hogy más olvasó sejtette, hogy itt valami nem stimmel, de én simán besétáltam volna a csapdába, pedig olvastam már pár hasonló könyvet.

Nagyon tetszett ez a kötet is. Fordulatokban gazdag, érdekes, izgalmas, néha borzongató, máskor mosolyogtató, mikor mire van épp szüksége az olvasónak. A könyv „eteti” magát, szinte le se lehet tenni. Éjszakába nyúlóan olvastam, mondván hogy „csak még egy fejezet”, aztán még egy, és még egy, míg végül elfogytak az oldalak. Nagyon kíváncsi voltam a végkifejletre. Nem viselt meg úgy, mint az előző kötet, de talán annyira ez nem is nagy baj. Mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet, elgondolkodtatott, szórakoztatott és kikapcsolt, szóval maximálisan teljesítette az elvártakat.

Pontozás: 10/10



2018. május 14., hétfő

Kimberley Freeman: Örökzöld-zuhatag


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.
„Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik.
1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. 
Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Miközben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…”

A könyvbe itt olvashatsz bele:
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés ideje: 2018.05.15.
Fordította: Szieberth Ádám
Fordítás alapjául szolgáló mű: Kimberley Freeman: Evergreen Falls
ISBN: 978-963-293-437-2

A szerzőről:
Kimberley Freeman Londonban született, majd 3 évesen családjával Ausztráliába költözött. Díjnyertes gyerekkönyveinek, történelmi- és fantasy regényeinek kiterjedt rajongótábora van számos országban. Családnevét anyai nagymamája tiszteletére vette fel, izgalmas bestsellereinek különleges hősnőit is ő ihlette. Két gyermek édesanyja, jelenleg a Queenslandi Egyetem lektora.

A szerző kiadónál megjelent művei:
Vadvirágok lányai
Álom-öböl
Aranypor

A könyvről:
Ahogy azt már a szerző előző könyveinél is megszokhattuk, most is váltott szemszögből ismerhetjük meg a történteket, ahogy a korok is váltakoznak a cselekményszálakkal párhuzamban. Nagyon megszerettem mindkét cselekményszálat, de most Thomas és Lauren párosa állt hozzám közelebb. Violet és Sam karaktere néha ingerültté tett, bár lehet inkább ez magának a cselekményszálnak volt köszönhető.
Violet karaktere kissé hiszékeny, kicsit csapongó, néha bátortalan, máskor az ellentettje, de soha nem ártana másoknak szándékosan.
Sam az a szereplő, aki kettős érzést váltott ki belőlem. Bizonyos szokásait határozottan nem néztem jó szemmel, ugyanakkor a tiszta pillanataiban egy elbűvölő fiatalembernek képzeltem.
Sam nővére Flora egy jóságos, szeretnivaló teremtés, ellenben a vőlegénye és a sleppje irritáló. Volt egy bizonyos személy, akinek szorítottam, hogy Flora vegye észre, mert ők ketten nagyon passzoltak egymáshoz. Hogy ez bekövetkezett-e? A regényt elolvasva választ kaphat mindenki a kérdésre. :)

Lauren-ről kiderült, hogy egy csupa szív, nagyon kedves, dolgos fiatal nő, aki még csak most kezdi el a saját életét, s emiatt még nagyon kezdő és néha naiv bizonyos téren.  Nem volt egyszerű élete, és egy családi titok is ott lappangott a háttérben, ami megfejtésre várt, ahogy azok a levelek is, amiket a lezárt nyugati szárnyban talált teljesen véletlenül.
Thomas-ról a könyv első fele alapján azt állapítottam meg, hogy figyelmes, gondoskodó, végtelenül türelmes. Ez szerencsére mindvégig így maradt. Fantasztikus karakter, akinek szintén nem volt könnyű élete, ám sikerült legyőznie a démonjait, és új életet kezdeni.

A szerzőnek most is sikerült olyan cselekményszálakat kitalálni, amik végig fenntartják az olvasó figyelmét, és olyan karaktereket, akik szerethetőek, vagy épp erőteljesen utálhatóak. A könyv sokszor könnyed, néha nyomasztó, máskor szomorú. Számomra a könnyed, mosolycsalogatós részek főleg a 2014-ben játszódó történetre voltak igazak, bár egy bizonyos doktornak köszönhetően 1926-ban is találtam olyan jeleneteket, amiktől kivirágzott a lelkem.  
Amikor végre összeért a két cselekményszál, kis híján dobtam egy hátast. Mindvégig sejtettem, hogy ilyen irányt vesz a történet, de kicsit másképp fűztem össze a szálakat. Imádtam a rejtvényfejtést, a nyomozást, a romantikus részeket, úgy kerek egészében a történetet. Igazi Kimberley Freeman könyv.

Pontozás: 10/10

2018. május 8., kedd

Angela Marsons: Egy élet ára (Kim Stone 3.)


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Két ​kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét…

Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.”
Kiadta: General Press kiadó
Kiadás éve: 2017
Fordította: Őri Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Lost Girls
Oldalszám: 400
ISBN:978-963-452-051-1
A borítót Kiss Gergely tervezte.

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában. 
Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.
Például:
- Titokban fél a tűktől.
- A kedvenc tv műsora a Top Gear.
- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.
- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.
- Utál nyilvánosság előtt beszélni.
- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.
Egyenlőre tizenhat kötetet tervez Kim Stone-nal a szerző, bár úgy fogalmazott, hogy addig írja a felügyelőnő történeteit, amíg az olvasók szeretnék. 
A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

Már az elején magával sodort a regény lendülete. Bár az előző köteteket nem olvastam, mégis régi ismerősnek éreztem Kim Stone csapatát. Mindannyian a szívemhez nőttek pillanatok alatt. A szerző egyszer azt nyilatkozta, hogy Bryant és Kim közös jeleneteit volt a legizgalmasabb megírni, ugyanakkor már az elején igyekezett tisztázni, hogy kettejük kapcsolata sosem alakul szerelmi szállá, csak kollegiális és baráti kapcsolat van közöttük. Kim Stone felügyelőnő csapata külön egyéniség, önmagukban is határozottan kedvelhetőek, ugyanakkor egyenként más-más személyiségjegyet hoznak elő Kimből, így a segítségükkel megismerhetjük Kim Stone karakterét.

A szereplők között akadtak, akik elsőre közel kerültek hozzám, illetve voltak olyanok is, akiket én magam löktem volna a gyilkos karmaiba, annyira idegesítettek. Néha már az őrület határán jártam, mert nem voltam benne biztos, hogy miképp is ér véget ez a történet.
Rettentő feszültség, izgalom, nyomozás vár az olvasóra, ha jó a beleérző képessége. Én személy szerint némely jelenetnél szívesen kihagytam volna ezt a momentumot.
 
A humor, amit a szerző belecsempészett a történetbe, kicsit tompította az erős krimi szálat, s néha sikerült picit fellélegezni. Erre főleg a téma mibenléte miatt van szükség. A szerző igen részletesen taglalt egy-egy véresebb jelenetet, aminél bizony szükség volt a lélekjelenlétre.
Angela Marsons bármikor képes arra, hogy kiragadjon minket a hétköznapokból és egy véres, áldozatokkal és rettegéssel teli helyszínre teleportáljon minket.
A történet lebilincselő, izgalmas, fordulatokban gazdag, és számomra sokáig rejtélyes is volt. A szerző stílusa magával ragadó, mindenképpen szeretnék sort keríteni a többi könyvére is.
Mindvégig reménykedtem abban, hogy ha valaki, akkor hát Kim Stone képes lesz hazavinni a lányokat a családjukhoz. 
Ami pedig Kim Stone karakterét illeti… a szerző egyszer úgy nyilatkozott, hogy a karakterét nem kedvelheti mindenki, ahogy az a való életben sem lehetséges. Én személy szerint nagyon szimpatizáltam vele, úgy gondolom nagyon is érti a dolgát, és már az első pár fejezet után bizalmat szavaztam neki úgy, hogy az előzményeket én nem olvastam. Tetszett, hogy az írónő nem akart egy mindenki számára elfogadható és szeretnivaló karaktert kreálni, inkább fektetett hangsúlyt arra, hogy nagyszerű szakember legyen, akit valósághű tulajdonságokkal ruházott fel.

Angela Marsons történeteiben nincsenek tökéletes szereplők. Igyekszik földhözragadt maradni, ugyanakkor olyan témáról ír, ami nem csak őt, de mást is érdekelhet.

Örülök, hogy lehetőségem adódott elolvasni ezt a regényt, mert azt hiszem, újabb kedvenc szerzőt avatok hamarosan, ha minden könyve ennyire lehengerlő Angela Marsonsnak.

Pontozás: 10/10

2018. május 2., szerda

Jodi Picoult: A nővérem húga


Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz.

„Amerika ​keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.”


Kiadta az Athenaeum kiadó.
Kiadás éve: 2018. Ez a 6. változatlan utánnyomás.
Fordította: Kocsis Anikó (2006)
Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: My Sister’s Keeper
Az eredeti regény 2005-ben jelent meg Amerikában és azonnal a bestseller listák élén landolt.
 A szerzőről:
Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.
Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.
Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen.
1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.
Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.
Eddig több mint ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, melyeknek magyar nyelvű kiadásait kizárólag az Athenaeum kiadó gondozza.
Tudni kell, hogy most a filmet láttam előbb, és csak utána olvastam el a könyvet. Ennek egyetlen oka volt, hogy egyik alkalommal adták a tévében, én pedig ott ragadtam a képernyő előtt. Szerintem, aki látta a filmet vagy olvasta a könyvet, az pontosan tudja, hogy kibőgtem a lelkem.

Sose értettem, hogyan választanak szereplőket, amikor egy könyv alapján készül a film, ugyanis 90%-ban nem egyezik a szereplő kinézete a könyvbeli jellemzéssel. Persze, tökéletes szereplőt nehéz találni, de annyira nehéz hogy legalább az alapok egyezzenek? Hajszín, szemszín, magasság, vagy egyáltalán a szereplő neme vagy az alkata (gondolok itt DeSalvo bíró esetére)? Talán ez az egy dolog, ami miatt érdemes előbb megnézni a filmet. Nincs viszonyítási alap, magát a filmet értékelheted. Tetszik, nem tetszik. Míg ha először a könyvet olvasod, akaratlanul is azt figyeled, mi az, ami nem olyan, mint a könyvben.
Én most igyekszem nem összehasonlítgatni a filmet a könyvvel (bár nem mindig sikerül), magát a könyvet értékelem, de a bejegyzéshez a film képeit illesztem be, mert bár vannak eltérések, számomra tökéletesen hozták a karaktereket a színészek.

Jodi Picoult könyvei mindig az elevenembe hatolnak, mégis azt veszem észre, hogy figyelem mikor jön már a következő. Pedig utána még napokig rágódom a könyv témáján. Még nem sikerült az összes eddig magyarul megjelentet elolvasnom, de rajta van a bakancslistámon.
Jesse, Kate, Anna
Olvastam már pár Picoult regényt, de talán eddig ez volt az egyik legmegrázóbb. Sosem könnyű egy gyermek tragikus sorsáról olvasni. Ebben a történetben azonban több áldozat is van, még ha különböző módon is.
Adott Jesse, a legidősebb gyermek, akinek addig jó élete volt, míg ki nem derült húga, Kate betegsége. Onnantól a világ mintha csak Kate körül forgott volna, Jesse a háttérbe szorult, s úgy próbálta felhívni magára a figyelmet, hogy folyamatosan bajba került. Ez nem jelentette azt, hogy nem szereti a húgát, csak azt, hogy hirtelen úgy érezte, ő már nem létezik a szüleik számára.
Kate-nek akut promielocitás leukémiája van (APL), ami a vérképzőrendszerből kiinduló daganatos betegség, mely a káros sejtek felszaporodását jelenti a vérben és a csontvelőben. Fő tünetei a visszatérő fertőzések, étvágytalanság, fogyás, fáradékonyság, bőrön zúzódásszerű bevérzések. Az akut promielocitás leukémia (AML-M3) gyakran jár súlyos véralvadási zavarokkal, ami sürgősségi ellátást tehet szükségessé.
Amikor közölték az orvosok, hogy mi a baja Kate-nek, a szülei úgy érezték, hogy kihúzták a lábuk alól a talajt. Jött a kétségbeesés, a düh és a „miért pont a mi gyerekünk?” kérdés, amire nincs válasz. Aztán az érzés, hogy mindenképpen meg kell menteni a gyereket. Mindent kipróbáltak, amit csak lehetett, de semmi nem volt elég hatásos. Aztán az orvos ajánlotta, hogy esetleg „alkossanak” egy genetikailag tökéletesen megfelelő testvért, aki donorként szolgálhat Kate számára. Ő lett Anna.
Anna élete minden volt, csak nem átlagos. A születése pillanatában donorrá vált, s néha úgy érezte, nincs is élete. Élete első tizenhárom évét a testvérének alárendelve töltötte. Majd történt valami, ami mindent megváltoztatott. Történetünk pedig itt veszi kezdetét.
„Túl sok mindent kéne most elmagyarázni neki… Hogy a saját vérem kering a testvérem ereiben; hogy a nővérek lefognak, mielőtt megszúrnak, hogy levegyék a fehérvérsejteket, amikor csak Kate-nek kell; hogy aztán a doktor azt mondja, nem sikerült eleget levenni elsőre, még több kell. A sebhelyet is el kéne mesélnem, meg a mélyből jövő csontfájdalmat egy-egy csontvelő-levétel után, és az injekciókat előtte, hogy még több őssejtem termelődjön, és a fölöslegből a testvéremnek is jusson elég. Hogy én ugyan nem vagyok beteg, de még az is lehetek. Hogy csak azért születtem meg, hogy időnként le tudjanak csapolni Kate számára. Meséljem, hogy az a helyzet, nagy döntés előtt állok, de sajna, azt meghozzák helyettem, és senki nem veszi a fáradtságot, hogy megkérdezze annak a véleményét, aki ezt talán a leginkább megérdemelné.”

Elgondolkodtató felvetések, mély gondolatok, érzések tömkelege várja az olvasót. Múlt és jelen egyaránt teret kap a könyvben, megismerhetjük a család mindennapjait, az örökös harcot és vívódást, a megfelelési kényszert, a mérhetetlen szeretetet és fájdalmat, ami az egész helyzettel együtt jár. Hová vezetnek a döntéseink? Mi lenne a helyes döntés egy ilyen helyzetben? Hogyan kellene reagálni az adott pillanatban?
Nagyon megkedveltem a szereplőket. Különösen Jesse karaktere fogott meg, illetve az apáé, Brian-é. Nagyon közel álltak hozzám, bár az egész családdal így voltam. Valahogy úgy éreztem, az ő fájdalmuk, kétségbeesésük, haragjuk hatványozódva jelentkezett bennem olvasás közben, csak épp azt nem tudtam, hogy kire haragudjak pontosan. A szülőkre, mert annyira csak Kate-el foglalkoztak, hogy közben nem vették észre mi játszódik le a másik két gyerekükben? Az orvostudomány mai állására, mert a való életben naponta történnek meg ilyen események, csak épp nincsenek ennyire az arcunkba tolva? Talán az univerzumra, Istenre, sorsra, amiért egyáltalán létezik ez a betegség?
Egyedül abban voltam biztos, hogy Jesse-re, Kate-re és Annára nem haragudhatok. Brian-re szintén nem, mert a két szülő közül ő volt az, aki próbált egyensúlyozni az élet okozta kulimászban, s igyekezett Annát is támogatni. Sara sem okolható mindenért, mert hát nézzen mindenki mélyen magába, s úgy mondja, hogy nem tenne meg mindent a lányáért, hogy újra egészséges legyen. A kérdés csak az, hogy meddig mehetünk el?
A bírósági tárgyalás minden részlete megelevenedik a szemem előtt, ahogy az a rész is, amikor Taylor Ambrose megjelenéséről írt a szerző. Ez szerencsére a filmben is így volt, szóval megkönnyebbültem, hogy nagyon sok dolgot megtartottak a könyvből. Nagyon kedveltem Taylor karakterét, örültem, hogy szerepet kapott a Fitzgerald család életében.

A könyv befejezése brutális. Nem számítottam erre. Földhöz vágott és ott is maradtam. Bár azt mondtam, nem hasonlítgatom a filmhez, de itt erősen lázadott a lelkem, hogy "de a filmben nem így volt"! Rengeteg kérdés kavargott bennem, és tudom, hogy a könyv elolvasását követően még napokig foglalkoztatni fog ez a könyv, s a téma, ami örök kérdésként jelen van mindenkinek az életében, csak épp addig nem kerül elő, amíg nem muszáj.

Ez a könyv az elejétől a végéig egy érzelmi mélyrepülés. Ha csak a happy end-et szereted, akkor ez a könyv nem neked való. A könyv végeztével ugyanis úgy érzed, kifacsartak minden lehetséges módon. Hihetetlenül felkavaró történet, aminek a végén csak az jár a fejedben, hogy nagyon igazságtalan az élet. Ugyanakkor, ha kicsit a színfalak mögé pillantasz, megtalálod most is az aktuális értékes mondanivalót, amit minden Picoult könyvben felfedezhetsz.
Mindenképpen olyanoknak ajánlom ezt a könyvet (meg a legtöbb Picoult regényt), akik elég erősek lelkileg ahhoz, hogy feldolgozzák a könyv által előidézett érzelmi hullámvölgyeket, valamint akik megértek arra, hogy elfogadják, a könyveknek sem lehet mindig boldog végkimenetele.

Pontozás: 10/10



2018. április 28., szombat

Kohout Kaia & Kohout Dávid: ÚZ, a csodák csodája - Négyszáz nap nászútterápia Új-Zélandon, Hawaiin és Ausztráliában


„2015 ​októberében felmondtunk a munkahelyünkön, eladtuk az ingóságainkat, elajándékoztuk a cicát, és elindultunk az egyévesre tervezett nászutunkra, Új-Zélandra. Szabadon jöhettünk-mehettünk a Csendes-óceánt és a Tasman-tengert elválasztó ország partjai között, és hamar csodálatos önfenntartó közösségek, biogazdálkodások, és saját, mélyülő párkapcsolati folyamataink aktív alakítóivá váltunk.
Nem csupán Új-Zélandot utaztuk körbe; Ausztrália és Hawaii mellett személyiségünk és társadalmi kondícióink felfedezésére is lehetőséget nyújtott a vízum adta egy év. E könyv élményeink és tapasztalataink összefoglalója: holisztikus beszámoló, amely nem pusztán szubjektív naplóbejegyzések halmaza, hanem praktikus információk és útjelzők gyűjteménye is. 
Olvasónk egy olyan útikönyvet tart a kezében, amelynek elsődleges célja kihangsúlyozni felismerésünket: a társadalom – és a saját magunk – által ránk szabott korlátokon túllépve feltárulhat számunkra a természet szépsége, valamint személyiségünk egyedisége és sokszínűsége. Egy ilyen utazás bárhol és bármikor megkezdhető!
Kaia & Dávid
(A kötet a Magyarok külföldön sorozat negyedik darabja.)”

Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelenés időpontja: 2018. április 17.
Borító és illusztráció: Kohout Kaia
ISBN: 978-963-293-696-3

Hogy mit tudhatunk a szerzőpárosról? A könyv fülszövege és a belső borítója sok mindenre választ ad, még mielőtt elolvashatnád a történetüket.
„Kaia, aki Új-Zéland előtt MA textiltervező művész és MA designmenedzser volt végzettsége – valamint szabadúszó divattervező a hobbija – szerint, Új-Zélandon szakképzett barista, okleveles permakultúra-tervező lett, és megalapította első szépségápolási brandjét is. Noha Új-Zélandra gyerekkora óta vágyott, friss házasként férjével, Dáviddal nyílt csak lehetősége eljutni a szigetországba. Dávid, aki MSc okleveles építészmérnök, masszőr, zenész és szintén permakulturista, az új-zélandi utazgatások végére egy progresszív építészirodában energiatakarékos passzívház-tervezőként talált állást. Jelenleg mindketten Új-Zéland Déli-szigetén, Queenstownban élnek.”
 
A könyv nagyon érdekes, cselekményekben gazdag. Egyszerre ismerjük meg a szerzőket, a helyeket ahol jártak, az ott élő embereket, és felfedezzük magunkban a kalandort, a gondolkodót, a bölcset, az álmodozót.  Imádtam a tájleírást, sokszor úgy éreztem, mint ha én is ott lettem volna a szerzőkkel az úton. Megtapasztaltam a kalandor életet, amikor kilépve a komfortzónából bebarangoltam azokat a helyeket, amik nem kimondottan turistalátványosságok. Persze mindezt csak gondolati síkon.

A könyv rengeteg érdekességre felhívja az olvasó figyelmét, amire alapjáraton nem biztos, hogy rákérdeznénk egy utazás során.
Példának okáért megemlítették, hogy a helységnevek főként a maori nyelvből erednek, és jellegzetességük, hogy a tulajdonnevekben ismétlés van, ami a nyomatékosítás eszköze.
Vagy épp azt, hogy szokás Te Moatán, hogy étkezés előtt körbeülik/körbeállják az asztalt, megfogják egymás kezét, és egy hálaadó énekkel indítják az étkezést. 

Kaia és Dávid elbeszélésein keresztül megtudhattuk, mi a különbség a kreativitás és az alkotás között. Szerettem, amikor az alkotásról írtak, illetve megfogalmazták miért is alkotunk. Talán ennél a résznél kezdtem azt érezni, hogy van, amiben hasonlítunk.

A 14. fejezet nem csak hogy elgondolkodtató, de nagyon igaz is. Az ismerőseim tudják, hogy elég sűrűn hangoztatom, hogy a mai rohanó világban elfelejtünk igazán élni, sokszor belekényszerülünk olyan szerepekbe, amikben nem érezzük jól magunkat. Nos, a szerzőpárosunk is hasonlóra hívja fel a figyelmet. Felteszik azt a kérdést, hogy „Mikor adtál lehetőséget magadnak arra, hogy megtudd, ki is vagy valójában, milyen ember vagy kívül-belül?”

Annyi mindenre felhívja a könyv a figyelmünket, hogy időt kell szánnunk arra, hogy leülepedjen. Ad bőven gondolkodnivalót, ugyanakkor arra bíztat, hogy merjünk kilépni a komfortzónánkból, legyünk spontánok, szabadok, kalandozzunk, fedezzük fel a világot, de első sorban önmagunkat. 

Ami nem tetszett, az a nézőpontváltások hirtelen bekövetkezése, néha kuszasága. Egyszer Kaia (Barbi), másszor Dávid (Kealoha) szemszögéből ismerhetjük meg a történteket, ám nem csak ez van jelen, hanem valaki „narrátorkodni” is próbált, de még mondat közben átváltott másra, és ez zavaró volt.
Erre példa még a könyv elején: „Történetesen Kaia épp otthonról, a Logodi utcából hívta a kórházat, és szabad volt délelőtt. Dávid továbbá épp egy Pasaréti úti építészirodában finomítgatta egy társasház tervét, és ami azt illeti, igen, tizenöt percen belül mindketten ott tudtunk lenni az időpontunkra.”

Összességében véve nagyon tetszett, tényleg igaz, hogy napló és úti könyv egyben, elgondolkodtat, kalandokra csábít és bíztat arra, hogy felfedezzük önmagunk milyenségét.

Pontozás: 10/9

2018. április 17., kedd

Jodi Picoult: A tizedik kör


„A ​lányod azt állítja: megerőszakolták. 
Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. 
MIT TESZEL?

Daniel Stone egyedüli fehér gyerekként nőtt fel egy amerikai eszkimó faluban, ahol anyja tanítónőként dolgozott, míg őt kiközösítették és gúnyolták. Nem hagyta magát: rosszabb lett minden rosszfiúnál, ivott, lopott és rabolt, amíg ki nem szabadult Alaszka vadonjából, hogy kövesse művészi ambícióit, beleszeretett egy lányba és családot alapított.
Tizenöt évvel később Daniel sikeres képregényrajzoló. Felesége Dante Isteni színjátékát tanítja a helyi egyetemen; lánya, Trixie pedig a szeme fénye. 
Trixie nem tud apja sötét múltjáról – egészen addig, amíg egy randi rémálomba nem torkollik, és Daniel újra azon kapja magát, hogy meg kell küzdenie az indulattal, ami talán nemcsak őt emészti fel, de egész családját és a jövőjét is. 
Jodi Picoult ebben a regényében erősebb hangot üt meg, mint valaha. Vajon elég-e az apa és lánya közötti elszakíthatatlan kötelék ahhoz, hogy a múlt hibáit végre elengedjük?”


Kiadó: Athenaeum
Megjelenés ideje: 2018.04.16.
Fordította: Babits Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: The Tenth Circle
Illusztrációk: Dustin Weaver
ISBN: 978-963-293-752-6
Oldalszám: 400

A szerzőről:
Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.
Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.
Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen.
1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.
Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.
Eddig ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, amiből már elég sok megjelent hazánkban is szerencsére.

A könyvről:
A könyv egy előszóval nyit, ami visszarepít minket a régmúltba, amikor még csak négy éves volt Trixie. Szerettem ezt a részt a könyvből, mert megmutatja, hogy milyen volt akkoriban Daniel (apa), illetve milyen volt a kapcsolatuk egymással. 

Főszereplőnk, Trixie első osztályos gimnazista, akinek a gondolatai csak Jason körül forognak, miközben azt sem tudja, hogy ő maga kicsoda. Összezavarodott tini, aki másra sem vágyik, mint hogy szeressék. Szülei, Daniel és Laura látszólag problémamentes házasságban élnek, ám ez csak látszat. Egyikőjük sem boldog, a család kezd szétszakadni. Daniel, akárcsak egy partra vetett hal, kapálózik azért, hogy a felesége és szeretett kislánya visszataláljanak hozzá, ugyanakkor Laura már belevágott valami másba, aminél már az elején érzi az olvasó, hogy nem lesz jó vége.

Jodi Picoult most is erőteljesen belemélyed a témába, és keményen megragadva az olvasót magával vonszolja egészen a történet végéig.
A karakterek összetettek, az információkat folyamatosan kapjuk a történet és a cselekményvezetés során. Bár érzed olvasás közben, hogy valami nem kerek, és mintha túl egyszerű lenne a történet, rájössz, igaz az, hogy néha az egyszerű a bonyolult.

A szerző tökéletesen ábrázolja, mennyit változott a világ pár röpke év alatt, mennyi veszély fenyeget egy tizenévest, vagy épp milyen dolgok vezethetnek oda, hogy rossz irányba induljon egy tini élete. Hogyan dolgozza fel egy tizennégy éves (bár szerintem ez kortól független), hogy nemi erőszak áldozata lett? Vajon tényleg erőszak volt? Mi vezetett idáig?
Hogyan dolgozza fel a szülő, hogy a még nemrégiben totyogó kislánya serdülővé vált, és máris ekkora trauma érte? Mennyit bír el egy ember? Mikor lesz vége a végtelennek tűnő fájdalomnak, megaláztatásnak és dühnek? Mi történik, ha az emlékek hiánya miatt szörnyűségek sorozata veszi kezdetét? Megállítható-e egy újabb tragédia?  Ki a hibás a történtekért? Megelőzhető lett volna a tragédia? Mi lett volna, ha…?
 
Ezernyi kérdés felmerül az emberben olvasás közben, amikre többségben meg is kapod a választ, mire a történet végére érsz. Ám ezzel még nincs vége. A könyv elolvasása után még sokáig motoszkál benned a gondolat, mert ez a könyv annyira élethű, annyira aktuális, annyira igaz lehetne, hogy az már fáj.

A történetet körüllengi egyfajta búskomorság, fájdalommal, tehetetlenséggel és dühvel elegyítve.

Pontozás: 10/9 
Indoklás: maradt a történetnek egy bizonyos függővége, amire ugyan magától is rájön az olvasó, én mégis hiányoltam.