A. O. Esther: Kristályfény (Összetört glóriák 5.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!

„Az angyalok megérkeznek a törpék birodalmába a varázsporért, de a szívük is megszakad attól, amit ott találnak. 

Az anyját sirató Frídr, aki bűbájjal hatalmába kerítette Joshuát, bosszúért remeg. Elijah szemére rémálmokat küld, melyekben Sophiel más férfiaknál keresi a gyönyört. Alig várja, hogy a féltékenységtől őrjöngő Elijah megölje szerelmét, majd a varázsital bódulatából felébredve maga is belehaljon a bánatba. 

A még mindig Arielről ábrándozó Machiel az Azraeltől ellopott néhány kristálykoponyával Birca szigetére menekülne, ám foglyul ejti a kegyetlenségéről híres norvég király, Harald. 

A kristálykoponyák pusztító erejét tudva Muriel, az Ásványok Angyala alászáll, hogy hatástalanítsa azokat, de halálos veszedelembe kerül. A démoni megszállás alól megszabadult Gabriel siet a segítségére, és nocsak, mintha gyengéd vonzalom ébredezne köztük. 

Persze, a békésebb időkre vágyakozó Sahranfer és Azura sem tétlenkednek, és bár békejobbot nyújtanak Elijahnak, ki tudja, a kristálykoponyák nem kísértik-e meg őket is újra. 

Azraelék eközben a déróriások kíséretében elindulnak, hogy végső csapást mérjenek az angyalokra és a vikingekre. Soha nem látott háború veszi kezdetét, és Elijah csapata tudja, nincs esélyük ekkora túlerő ellen. 
De vajon a sors miként munkálkodik? Felülkerekednek Frídr ármányán a szerelmesek? Valóban végleg Pokolra szállt Arshamon? Megbékélnek a hajdanán egymást testvérként szerető angyalok? Na és Machiel mihez kezd egy halandó király szerelmes rajongásával? 

Kedves Olvasóm! Megdöbbentő válaszok és még több izgalmas kérdés vár legújabb kötetemben, a Kristályfényben.”

  

Kiadta a Decens Magazin Média Kft. 2015-ben. (Második kiadás)

Szerkesztő: Vág Bernadett

Tipográfia: Dobosy Anikó

Borítófotó: Polecsák Ármin

A borítón Fülöp Tímea látható.

ISBN: 978-963-08-9297-1

A könyv az alábbi Goethe idézettel indul:

 Ezt követi az ajánló, majd utána az előző kötetekből egy kis emlékeztető. Kivételesen az „Érdekességek a könyvsorozatban szereplő személyekről, helyekről” is a könyv elején kapott helyet, a tartalommal együtt. Ezt követi maga a történet, majd a köszönetnyilvánítással zárul a kötet.

Az ajánlóban Vág Bernadett nagyon szépen megfogalmazta, hogy szerinte mi is a szerelem.

„ ... a szerelem – bár csupa érintés, ölelés és gyönyörű, kínzó vágy – mégiscsak sóhaj és rózsaszirom. És Kristályfény.”

A Mennyország Kulcsa című kötet azzal zárult, hogy az angyaloknak sikerült megölnie az aranyszarvasokat, és megszerezni az agancsukat, majd az Elijah nyakában lévő kulcs szikrázni kezdett, és hirtelen képek sokasága tódult a szemük elé. A Kristályfény története innen folytatódott.

Miután leperegtek az egyik lehetséges jövő képei előttük, barátaink hangulata rohamosan romlani kezdett. Bardo természetesen itt is humorral próbálja oldani a hangulatot, ami miatt nagyon szeretem az ő karakterét. Felpakolták a csomagjaikat, s az agancsokkal elindultak Svartalfheim felé, hogy a törpék az agancsokból elkészíthessék a port, ami segít legyőzni a déróriásokat. Ám amikor odaértek, iszonyú hírt kaptak, s ezzel a győzelem lehetősége nagyon elhalványodott.

Nagyon sajnáltam Szilajt, mert ő csak jót akart a többeknek, és a következmények, mázsás súlyként nehezednek élete végéig a vállára. Súlyos árat fizetett a hiszékenységéért.

A Birca szigete felé vezető hajóúton, hogy elnyomják Szilaj horkolását, Sophiel énekelni kezdett. A dalszöveg igazi léleksimogató volt. Nagyon tetszett, hogy a dalszöveg felett egy pillangó volt, valamint hangjegy motívumok. Nagyon dekoratív. 

Ahogy haladtak az események, egyre cikáztak a gondolataim. Mizarielen és Azraelen gondolkodtam. Nem értem, hogy lehet ennyire mélyről fakadó gyűlölet bennük. Értem én, hogy a kristálykoponyák felerősítették az érzéseket, de akkor is valahonnan származnia kell. Mizariel csalódottsága és szerelemre vágyása érthető, és néha még én is megsajnáltam, de ügyesen tett róla, hogy ez ne sokáig maradjon így. Azrael pedig egyre jobban megőrül a koponyáktól.

Sahranfer és Azura között viszont nagy örömömre megindult valami, és úgy tűnt, hogy egymás mellett megjavulnak, vagy legalábbis valamivel jobbá válnak. Előhozzák egymásból a jót.

Ezzel ellentétben viszont Frídr-nek teljesen elment az esze a fájdalomból. Megkeseredett és gonosz lett, Joshua megbabonázásával, és a rengeteg ármánykodásával teljesen kiverte nálam a biztosítékot. 

Egyrészt megértem, hogy elveszítette az édesanyját, fáj neki. Ám ok nélkül haragszik Elijah-ra és akar mindenkit bántani körülötte, hisz’ az anyja kérte rá, hogy ne gyógyítsák meg, eleget élt. Miért nem lehet tiszteletben tartani a kérését? Megérdemelte, amit kapott.

Machiel bátor, ugyanakkor nagyon önfejű. Ebben a kötetben talán kicsit jobban is szerettem, mint Sophielt. Tetszett, hogy kiállt magáért a látomásokban, amikor Ariellel beszélt, ám a vakmerőség nem mindig jó.

Ruchielnél éreztem, hogy nem igazán akar osztozni 100%-ig Mizariel és Azrael agybajában, csak épp tartott tőlük, mert mindkettő vérszomjas, alattomos és kiszámíthatatlan. S talán ettől igazán veszélyesek.

Amikor Eszter megemlítette, hogy Véres kardú Harald (azaz Harald Tryggvason) fel fog bukkanni, és valószínűleg kiüti a nyeregből nálam is Elijah-t, Bardo-t, Ramodiel-t és Gabrielt, arra gondoltam, hogy áh, őket nem lehet. Most mélyen fejet hajtok, Eszter igazad volt.  A norvégok királya igen megkapó személyiség. Délceg, világosszőke hajú, ezüstkék szemű, egyenes orrú, borostás, napsütötte arcú, szép szájú és fehér fogú, igazán jóképű jelenség. Ám ennél megkapóbb a viselkedése. Ahogy Machiellel találkoztak, majd a későbbi viselkedése magával ragadó. Eddig nem is tudtam, hogy mennyire kellett egy ilyen karakter is a történetbe. Most viszont határozottan nem tudok betelni vele. Bár be kell vallanom, nem gondoltam volna, hogy Arielt kiütik a nyeregből. Azonban az angyalok mellett határozottan helye van Haraldnak is.

Amikor a 247. oldalon megemlítették, a 248. oldalon pedig fel is bukkant Muriel, az ásványok angyala hatalmasat nevettem. Idézem, hogy nektek is jó perceket szerezhessek vele:

„ – Muriel segíthetne! – szólt közbe Machiel és Sophielre nézett. – Igaz?

- Igen – bólintott a szőke angyallány. – Muriel az ásványok angyala. Ha valaki, hát ő biztos érteni fogja a módját, hogyan vessünk véget a kristályok uralmának.

- Ő harcos angyal? – kérdezte a Démonvadász.

- Igen, nagyon jól forgatja a kardot.

- Hát, ha annyira, mint ti, lányok, akkor nem leszünk kisegítve… - vigyorodott el Ramodiel, de magához húzta mindkét angyallányt és megcsókolta az arcukat.

- Muriel nem olyan, mint mi – rázta meg a fejét Sophiel. – Küllemünkben persze hasonlítunk, de ő lelkileg is sokkal keményebb, mint mi. Azt hiszem, nála jobb segítőt keresve sem találhatnánk.

- Akkor mire vártok még? – kacsintott rájuk Bardo. – Lássuk, milyen a felhozatal!

- Jaj, ne mondj már ilyeneket, mert meghallja fentről, le sem jön közénk – korholta Lamachael.

- Szerintem meg, ha figyel minket, épp azt mondja: „Hoppá, az a szőke, jóképű angyal épp nekem való…”

Abban a pillanatban megrázkódott a föld, és Bardo előtt lila szikrázás tűnt fel. Édes orgonaillat árasztotta el a szobát, majd egy sudár alak jelent meg a fényben. A testét halványlila, áttetsző ruha fedte, a hátán átvetve fehér Égi Kard ragyogott. A haja gesztenyebarna hullámokban omlott a vállára. A szeme égszínkék volt, az arca ovális, az orra keskeny, a bőre halovány. Amikor elmosolyodott, két gödröcske jelent meg a szája szélén.

- Menten meghalok… - motyogta Bardo.

A lány elnevette magát.

- Hoppá, te lennél az a szőke, jóképű angyal, aki nekem való?

- Ne mondd, hogy hallottad, amit mondtam…

- Mindenki hallotta. Tőletek zeng a Mennyország.

Az angyalok összenéztek.

- De jó értelemben vagy rosszban? – kérdezte Ramodiel.

- Mit súg a szíved?

- Hogy egyre nagyobb szarban vagyunk – bökte ki az ifjú angyal meglehetősen földiesen, de Muriel csak nevetett.”

Muriel

Na és ez csak egy kis ízelítő volt. Rengeteg humoros, romantikus vagy épp szomorú jelenet van a könyvben, ami garantálja, hogy az olvasó jól szórakozzon és érzelmileg rengeteg szintet megjárjon.

Nagyon tetszett, hogy ebben a kötetben is, ahogy az alászállásakor is, Machiel nem a lányoknak öntötte ki a szívét, hanem Elijah-t fogadta bizalmába, neki mesélt az érzéseiről, tőle kért tanácsot. Igazán olyanok voltak, mint ha Elijah Machiel nagy és okos bátyja lenne. Külön aranyos volt Elijah ezen kis megjegyzése Machiellel kapcsolatban:
„Kicsi lány, ha te csendben vagy, akkor valami nagy baj van veled. Ki vele, mi nyomja a szívedet!”

Sahranfer és Azura segítségével Gabriel testéből végre sikerült kiűzni Arshamont, de sajnálatos módon nem sikerült tőle megszabadulniuk, mert talált magának egy másik gazdatestet, és továbbra is gaztetteket vitt véghez. Remélhetőleg már nem sokáig.

Muriel és Gabriel elindult megkeresni azt a kristályt, ami segít megsemmisíteni a kristálykoponyákat. Sejthető volt, hogy az út során egymást fogják kóstolgatni. Gabriel újra a régi, remekül érezte magát Muriel társaságában, s végül sikerrel is jártak, még ha nem is volt minden zökkenőmentes.

Ezalatt az idő alatt Machiel sok mindenen ment keresztül, de végül Harald király birodalmába vitte őt a szíve. Az ott tartózkodása azonban nem volt végig fáklyás menet, ám mindvégig támogatta őt a norvég király.

Sajnáltam nagyon Lamachaelt és Szilajt, de örültem az utóbbi önfeláldozásának, mert ezzel sokakat megmentett a további szenvedéstől.

Eriket egyre jobban megkedveltem, főleg miután kiderült, hogy Idával hogy bánt.

A 376. oldalon Muriel gondolatain nagyot mosolyogtam. Elgondolkodtató volt.

„Odafent bíráltam Sophielt, a legjobb barátnőmet, amiért beleszeretett Elijahba – gondolta szégyenkezve. – Erre lejövök és nem tudok másra gondolni, csak Gabrielre. Haragudtam az emberekre a gyengeségükért, mire megtapasztaltam, milyen törékeny is a testük és milyen nehéz olyankor hinni, amikor összecsapnak felettünk a hullámok…”

Ugye-ugye? Mennyivel könnyebb mást bírálni, mielőtt még az ő cipőjében járnál?

Ahogy Azraelék rajta ütöttek Machieléken, kegyetlen volt és felesleges. Mizariel úgy viselkedett, mint egy habzó szájú őrült, de Haraldnak valamelyest sikerült megfékeznie a prüszkölő perszónát, még ha csak rövid időre is. Harald ekkor vált igazán új kedvenccé. Védte az övéit, bátran szembeszegült az ismeretlennel, s az életét adta volna a szerelméért. A harcmodora miatt még Azrael figyelmét is felkeltette.

Amikor megtámadták Birca szigetét a szívem a torkomban dobogott. A harc során ejtettem pár könnycseppet, és rettegtem attól, hogy meghalnak azok, akiket eddig már annyira megszerettem.

Ruchiel megint bizonyította, hogy nem akar Mizariel bábja lenni, és öldökölni a testvéreit, szóval neki már meg is bocsátottam. Azraelnél is látok esélyt, ám Mizariel annyira köpköd és fúj a többiekre, hogy szerintem nem lehet jó vége ennek.

A könyv megint olyan helyen ér véget, hogy az emberben még több kérdés fogalmazódjon meg. Bármi alakulhat még, ám ezzel is ébren tartja a kíváncsiságunkat.

Hamarosan jövök a következő kötet véleményezésével is, úgy hiszem. :) Addig is hajrá, vágjatok neki a sorozatnak, mert garantált a szórakozás. Rengeteg karaktert fogtok megszeretni, a történet pedig határozottan magába szippant mindenkit, aki megpróbálkozik vele.

Pontozás: 10/10