Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2015. május 2., szombat

A. O. Esther: Gombnyomásra 2.


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket. 
Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra… 
A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül. 
Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére.
De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?”


Kiadta a Decens Magazin Média Kft. 2014-ben.
Szerkesztő: Vág Bernadett
Tipográfia: Dobosy Anikó
ISBN: 978-963-12-1166-5
Oldalszám: 494. (+2)

A kötet egy számomra nagyon sokat jelentő Goethe idézettel indít, ezzel megadva az alaphangulatot.



Ezt követi maga a történet, majd a tartalom és az utolsó oldalon Eszter üzenete az olvasóknak. :)


Az előző kötet úgy ért véget, hogy Russelt és Miát betuszkolták Clark kapitány terepjárójának hátsó ülésére, és elindultak Talbot ezredes házához, míg Liam, Dylan és Amanda útban volt a kivégzésükre.
Mia és Russel Talbot házában fogolyként éltek, és nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezték. Eközben Liamék egy üvegcellában várták, hogy kilökjék őket a mutánsok közé. Valahogy egyik sem túl jó kilátás. Ugye?
Aztán Liam, Dylan, és Amanda (Dylan hatására) szerencsésen elkerülte a mutánsok vérengzését, és hazafelé vették az irányt. Igaz, Amandát félúton otthagyták, mert egy magából kikelő hisztérika lett, amiért én minimum két nagy pofonnal jutalmaztam volna, de ki tudja… fogunk még vele találkozni, az az érzésem.
Eközben persze Russel sem tétlenkedett (imádom a srácot) a Talbot házban, Veronikát kiiktatva, Emmát pedig beszervezve tervezték a szökést Miával. Emma az előző kötetben is szórakoztató jelenség volt, ezért is örülök annyira, hogy ebben a kötetben is szerepet kapott.

A Stellával történtek kiakasztottak. :( Beigazolódott a megérzésem, miszerint Ryan egy undorító, mocskos, hazug patkány. Rengetegszer hall az ember ilyet hol a tévéből, hol rádióból, de ehhez nem lehet hozzászokni. Megrázó, döbbenetes, és vérlázító. Körülbelül tízféle kivégzési forma jutott az eszembe, amit kipróbálnék Ryan-en. Lincs hangulat uralkodott ennél a résznél rajtam. A szívem szakadt meg Stella miatt, reméltem, hogy Liam és Dylan mielőbb kideríti, hogy mi van vele, mielőtt késő lenne. 

Mia és Russel a szomszédjaiknál töltött házibulin nem mulattak valami túl jól, és Russel kis híján megnyúzta élve a szomszédot, aki mellesleg meg is érdemelte volna már akkor. Határozottan az a véleményem, hogy a Manipurában élő férfiak 90% patkány.

Amikor Stella és Dylan arról beszélgettek, hogy mi történt a lánnyal, potyogni kezdtek a könnyeim. Annyi keserűség, fájdalom, önmarcangolás volt szegényben, olvasni is szörnyű volt. Ugyanakkor ott volt a férfi, aki mindvégig nyugtatgatta Stellát, miközben ő gondolatban ízekre szedte az a mocsok kis görényt (Ryan-t).

Dylan úgy döntött, hogy elviszi a nagymamájához Stellát, ám úgy adódott, hogy Liam és Mason is velük tartott. Imádtam az úton lévő párbeszédet, úgyhogy idézek belőle egy kis kedvcsinálónak.
„- Honnan tudod, hogy merre kell menni? – kérdezte Liam a sor végéről.
- A fák helyzetéből.
- Fúú – röhögött fel Mason. – És ha benézed valamelyiket?
- Akkor ma a gödör mélyén alszunk… De ne parázzatok, mindjárt ott vagyunk!
- Ja, Dylan, már fél órával ezelőtt is azt mondtad, hogy tíz percre van innen a ház.
- Normál tempóval.
Stella tornacipője váratlanul beleakadt egy korhadt gyökérbe, és elbotlott, de Dylan nem engedte, hogy elessen. Az elvétett lépés nyomán újabb gödör tárult fel előttük, a korábbihoz hasonló, gyilkos karókkal megtűzdelve. A lány levegőért kapkodott az ijedtségtől, de Liam is megdermedt.
- Te Dylan – hümmögött Mason a félhomályban. – Mondd, ilyen szar úton hogy jön ki a nagyihoz az ügyelet?
Mindannyian felröhögtek.
- Mindjárt ott vagyunk. Légyszi, bírjátok ki, és ne zuhanjatok el, rendben?
- Nem tudom. Én még megfontolom – dörmögte Mason a sor végéről. – Olyan izgi ez a sok gödör…
Lassan véget ért a gyilkos ösvény, és a kis csapat fellélegezve lépett a vadregényes romantikával megáldott kertbe. Ameddig csak a szem ellátott, hatalmas angyalszobrok álltak a lágyan ringó virágok között, s a hold fényében úgy tűnt, mintha nem is kőből, hanem égi fényből volnának…”
  


Imádtam az Angyaldombot, Ria mamát, a házát, mindent, ami körülvette. Eszméletlen aranyos volt a nagyi. Főleg ahogy rögtön az elején ugratta Masont. :D Láttam magam előtt a döbbent arcot. Hogy tudjátok, miről beszélek, idézem:


„- Isten hozott benneteket! – mondta kedvesen, majd megölelte Dylant. – De örülök, hogy eljöttetek! Jól állnak neked az évek, édesem! – csókolta meg az unokája arcát. – De mitől vagy ilyen véres? Mi ez a seb a fejeden?
- Hosszú történet – sóhajtott fel Dylan. – Nagyi, ők itt a barátaim – mutatott a többiek felé, mire a nagyanyja elmosolyodott.
- Tudom, gyermekem, tudom… - azzal eléjük állt, és alaposan szemügyre vette őket. – Te vagy Mason, az aranyhajú, nagyszájú vadóc, aki rémes pálinkákat főz a fiammal.
Mason elvigyorodott.
- Bob bácsi pálinkája első osztályú. Valakivel össze tetszik keverni!
- A múltkor kiöntöttem belőle egy keveset a kertben, és kipusztultak tőle a gazok – kacsintott rá a nagyi.
Mason elnevette magát.
- Dylan mondta, hogy kegyed afféle pajkos kis boszorkány. Már látom miért.
- Ria vagyok! – nyújtott kezet a fehér hajú nő -, ennek a hosszú hajú szépfiúnak a nagyanyja. Hívjatok Ria mamának. De tegeződjünk, rendben? Talán még nem vagyok annyira öreg. Igaz Dylan?
- Igaz.
- Mondd csak meg nekik, hány éves vagyok!
Dylan megrázta a fejét.
- Nagyi, ne szívasd őket! Így is beparáztak a szobraidtól! Amúgy harminchárom.
Mason szeme elkerekedett, mire Ria mama felkacagott.
- Imádom ezt a pillantást! Persze valójában nem harminchárom vagyok, de annyinak érzem magam. – Nyilván te vagy Liam – nézett közben az unokája mellett ácsorgó férfi kék szemébe. – Ugyanolyan vonzó vagy, mint a gyönyörű édesanyád… De a szívedben lobogó szenvedély az apádé. Boldog lehet az a lány, akibe szerelmes vagy.
Aztán választ sem várva Stellához lépett. – Ó Istenem, te pedig Liam és Russel kishúga vagy!
- Igen – felelte a lány. – Stellának hívnak.
- Olyan is vagy, kincsem, akár egy fényes csillag! Nem, inkább, mint egy igazi, földre szállt angyalka! Nem is mondták azok a pernahajderek, hogy ennyire bájos nővé értél!”


Imádtam Ria mamát. A szavai balzsamként hatottak Stella lelkére, és úgy vettem észre, hogy a lány valamelyest megnyugodott. Mint akit kicseréltek. Ámulva hallgatta Ria mama történeteit, imádta a kártya jóslást, egészen addig, amíg a mocsok görény nem került a képbe. 
Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy az újszerű mutánsok eljutottak Ria mama csodás házáig, így tovább kellett állniuk. Imádtam azt a helyet. A tavat, az Angyaldombot, ahol a sírokon túl megtalálható volt többek között Gabriel angyal szobra is. Szívmelengető érzések keltek szárnyra bennem, mert újra az Összetört Glóriák sorozatra emlékeztetett. Nagyon tetszik, hogy van a két történet között némi párhuzam.


Na és ott van Max. Szerelem első olvasásra. Nem csodálom, hogy Stella őt akarta, miután találkozott vele. Volt benne valami különleges. Öntörvényű volt, ugyanakkor vicces és ragaszkodó. Ki ne szeretné?

Lassan a könyv vége felé közeledtem, és hol nevettem, hol sírtam a történtek miatt. A gyűlölt személyek listája bővült Pammel. A szemét ribizli… Képes volt Stella lelkébe taposni csak azért, mert Dylan-nek nem ő kell, hanem Liam húga. Hihetetlen milyen ostoba liba. Na jó, ez ha belegondolunk elég életszagú. Én is ismerek ilyen féltékeny, agyhalott szukát, aki csak azért belegázol a másik lelkébe, mert nem kell az adott férfinek.

Ebben a kötetben tetőfokára hágott az agresszív faktor, rengeteg vérengzés, hátborzongató rész tarkította a történetet. Ám a romantikus szálak tompították ezek élét, és kiegyensúlyozott történetet kaptunk.
Örültem dr. Cohennek, imádtam a Mennyországgal, Istennel, az angyalokkal és úgy nagy átlagban a túlvilággal kapcsolatos dolgokat. 

Emily
Rajongtam Mia húgáért Emily-ért, és iszonyatosan sajnáltam azért, ahogy vele is úgy elbánt az a szemét Milton szenátor. Végül azonban az a szemétláda is megkapta a méltó büntetését.
Emily pedig jó helyre került, bár a gondok csöppet sem kerülték el őket sem. Stella és Dylan kapcsolata remélem már csak felfelé ívelhet, ahogy Miának és Liam-nek is ezt kívánom.


Hozzáteszem, az a jelenet, ahogy Stella fest, és megjelenik Dylan, fantasztikusan sikerült. Magam előtt láttam a lány sugárzó arcát, Dylan mosolyát, a nagy ölelést és a forró csókot ahogy köszöntötték egymást. :) Ráadásul Dylan őszinte csodálattal nézte, hogy Stella milyen ügyes, ami a festést illeti. 
Egy sziklás, tengerpartos képet festett, amin csak úgy ragyogott a nap. És Stella életében Dylan volt a nap. 



Nagyon megszerettem a karaktereket, mert nem tökéletesek. Nevess nyugodtan kedves olvasó, de már untam a rengeteg tökéletes karaktert a tucatkönyvekben, ám Eszter szereplői életszerűek, még ha maga a történet varázslatos, fantázia alkotta csoda is. Van jó és rossz, harc, félelem, halál, ugyanakkor szerelem, boldogság és minden mit csak szerethetünk egy könyvben. Izgalmas, magával ragadó, és alig várom a harmadik kötetet.

Tévesztések a történetben:
A 215. oldalon volt egy elírás, ami miatt néztem egy nagyot. Dylan és Stella beszélgetett, a következő percben meg már Mia neve szerepelt Stelláé helyett.
A 466. oldalon pedig Mia neve helyett szerepelt Stelláé.


Pontozás: 10/10 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése