Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2015. május 19., kedd

Helena Silence: Ezüsthíd (Enigma 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről. 
Vagy talán ezek sem. 
Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet. 
Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett? 
Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.”

Kiadta: Könyvmolyképző kiadó 2014-ben (Vörös pöttyös könyvek).
Oldalszám: 552.
ISBN: 978-963-399-070-4

Nem tudom emlékeztek-e rá, de az első kötetet elhoztam már nektek tavaly, hiszen ez volt az év első könyve számomra. Most pedig kicsit halogatva ugyan, de elhoztam a második, s egyben befejező rész véleményezését.

Az írónőről tudni kell, hogy hazánk írótáborát erősíti. Az Enigmát olvasva azonnal leestem a lábamról, imádtam a történet minden pillanatát, úgyhogy nagyon örültem, hogy kezembe foghattam a második kötetet. Hogy miért halogattam eddig az elolvasását? Féltem picit. Sok íróval megesik, hogy erősen indít, aztán hirtelen ellaposodik. Aztán szerencsére voltak már, akik bebizonyították, tudják tartani a szintet.

A könyv belső oldalán lévő írás nagyon tetszett.

„Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont, ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az eksztázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van,
és egy másik ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont…”

Az első fejezet, ami Mirandáról és családjáról szól, nagyot üt. Mondhatnám rögtön a történet elején sokk ért. Aztán bekerült a képbe Lena. Komolyan mondom egyik sokk ért a másik után. Az előző kötet történése sem volt piskóta, de ez a kötet valahogy erőteljesebben nyomta az ember mellkasára azt a bizonyos képzeletbeli üllőt. Többször mély levegőt kellett vennem, hogy folytatni tudjam.
Aztán megjelent a képben Teo. Valamiért az első perctől kezdve megkedveltem, bár aggódtam azért, hogy mi lesz a későbbiekben Lena és közte. Alexet akartam minden pillanatban. Nem értettem, hogy miért nem találtak rá Lenára.
Teo szüleinél tett látogatás óriási kacagásra késztetett. Hatalmas személyiség az anyukája. :D
A cselekmények iszonyat sebességgel száguldottak, és egyszer csak előbukkant végre Zoé és Victor, hogy hazavigye Lenát. Teo kicsit önzőn viselkedett, nem igazán akarta elengedni a lányt, viszont mivel annyira szerette, megértettem. Aztán jött Alex… alig vártam, hogy újra találkozzanak Lenával. Nos… nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Majd a telefonbeszélgetés Teoval, és kész, kiakadtam. Mi van a férfiakkal? Teo-t kedveltem, de az, hogy azután is Silvernek hívta Lenát, hogy megtudta a nevét, az idegesített nagyon. Mint ha nem akarná elfogadni, hogy a lányt úgy hívják, ahogy. Aztán a végére ő is újra a mosolygós, mindenkinek jót akaró férfi lett.
A történet olvasása közben jócskán megmerültem az érzelmek tengerében. Rengetegszer potyogott a könnyem, mert az írónő olyan cselekményeket kreált, amitől tényleg szem nem marad szárazon. Örültem a happy end-nek, ám keserű szájízzel tettem le picit a könyvet, mert Victor volt az egyik kedvenc szereplőm a két kötetben, és határozottan jobb végkifejletet szántam neki. Annyira jó apa vált belőle, hogy a szívem csordultig telt szeretettel arra gondolván, hogy mindenre gondolt, hogy megkönnyítse a dolgokat Lenának. Úgyhogy, igazán sajgott érte a szívem. Na és persze Ethel és Alex… A másik két nagy kedvencem, bár elfogult vagyok, mert Zoé és Miranda is fontos helyet foglalt el a történet során, ahogy a többiek is.
Szeretnivaló történetet kaptunk, szívfacsaró eseményekkel, rengeteg könnyel és legalább annyi nevetéssel. Szeretnivaló karakterekkel, színes álmokkal, tarka képzelettel, véget nem érő kalandokkal.
Ez a kötet számomra jócskán keményebbre sikerült, mint az előző. Úgy éreztem magam, mint Lena, amikor újra fel kellett építenie az életét. Fájt a történet továbbolvasása egy-egy jelenetnél, de tudtam, hogy a történet vége, amikor minden kerek egésszé válik, kárpótolni fog.

Egy szó, mint száz, örültem hogy elolvastam, és köszönöm az élményt. Ezzel a kötettel teljessé vált Lena Wall története, amit határozottan kár lett volna kihagyni. Én pedig nagyon remélem, hogy az írónő sok hasonló történettel megajándékozza majd az olvasókat, mert van érzéke ahhoz, hogy hozza lázba az olvasót.

Pontozás: 10/10 természetesen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése