Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2015. november 21., szombat

Nyereményjáték - Eredményhirdetés

Szép hétvégét mindenkinek!
Mint ahogy azt ígértem, ma hoztam is a nyereményjáték győzteseit. Először is minden résztvevőnek szeretném megköszönni, hogy velem játszottatok. :) 

Elsőnek Kristin Harmel: A felejtés édes íze című könyvet sorsoltam ki, majd következett  V.A. Richardson Windjammer-ház című könyve.

kép

Tehát gratulálok Horváth Zsófinak a Kristin Harmel könyvhöz, és György Zsuzsának V.A. Richardson: Windjammer-ház című könyvéhez. :)

A többiek se csüggedjenek, lesz még nyereményjáték, legközelebb a 30.000 látogatónál. :)


Addig is minden jót kívánok nektek, és térjetek vissza hozzám olvasgatni. :) 

2015. november 20., péntek

Ma 4 éves a blog



Négy évvel ezelőtt meguntam a sorozatos technikai problémákat, amik az előző tárhelynél mindig felütötték a fejüket, és átköltöztem ide. Mondhatni újjászületett a blogom, s nagyon örülök annak, hogy ez a blogspoton történt. Kaptam egy viszonylag könnyen kezelhető felületet, amire szükségem is volt, hisz' még nagyon kezdő voltam ilyen téren. Négy év alatt fokozatosan alakult a blogom és egyúttal a bejegyzéseim is. Úgy érzem, kezdem megtalálni a saját stílusomat, amire mindenkinek nagy szüksége van, hiszen mindannyian egyéniségek vagyunk. :) 
Ennek örömére hirdettem meg a születésnapi játékot szeptember 22-én, ami ma éjfélkor ér véget. (van még idő jelentkezni, illetve a megfejtéseket megtalálni)

Mivel a blog látogatottsága 25.000 felett van, ezért két könyv kerül kisorsolásra. Kristin Harmel: A felejtés édes íze valamint V.A. Richardson Windjammer-ház, tehát holnap két szerencsés nyertest fogok kisorsolni. A játékra jelentkezők neveit egy excel táblába írtam, majd a random segítségével két számot fogok generálni, ami alapján a nyertesek kiválasztásra kerülnek. A nyertesek nevét a facebook oldalon https://www.facebook.com/ariadneolvasmanyai/, valamint itt is közzéteszem, s persze külön email-ben is értesítést kapnak, amiben egyúttal kérni fogom a postázási adataikat is. 
Azok se csüggedjenek, akiknek netán nem kedvez holnap a szerencse, mert a 30.000 látogatottság elérésekor újabb nyereményjátékot fogok hirdetni. :) 
Köszönöm, hogy velem tartottatok az elmúlt időszakban, és remélem, hogy az elkövetkezendő időkben (remélhetőleg még években) is velem tartotok, és építő jellegű kritikáitokkal, észrevételeitekkel, tanácsaitokkal segítitek a blog jobbá tételét. 
Mindenkinek csodás napot és hétvégét kívánok! :)

2015. november 19., csütörtök

Virginia Macgregor: Milo szerint a világ

 „A kilencéves Milo Moonnak retinitis pigmentosája van: a szeme egyre romlik, idővel meg is fog vakulni. Egyelőre még egy kulcslyuknyi résen át elég jól látja a világot, olyannyira, hogy sokkal több mindent vesz észre, mint mások. Amikor Milo imádott Nagyiját idősek otthonába kell adni, a kisfiú hamar rájön, hogy sötét dolgok történnek a Nefelejcs nevű intézményben. A felnőttek eleinte nem hisznek neki – az illegálisan Angliába menekült, fiatal szír szakács, Tripi kivételével. Másik lelki támasza Hamlet, a házimalac. Milo belevág, hogy leleplezze az otthont igazgató Thornhill nővért…

A kiskamasz Milo önként vállalt küldetése éppen egy nehéz időszakra esik: apja új családot alapít, kilép Milo életéből; anyja depressziós lesz; az iskolában kudarcok és megaláztatások érik, így a gondok fojtogatóvá válnak. Lassacskán azonban – ahogy Milo kezdi elveszteni a szeme világát – feldereng a fény az alagút mélyén…”


 Kiadta: az Athenaeum kiadó 2015. novemberében.
Fordította: Kocsis Anikó és Kelemen Dávid
Fordításul szolgáló mű: Virginia Macgregor: What Milo Saw
Oldalszám: 392
ISBN: 978-963-293-474-7
Műfaját tekintve ifjúsági regény, bár határozottan minden korosztálynak ajánlom. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! :)

Mit is tudhatunk az írónőről?
Németországban, Franciaországban és Angliában nevelkedett egy olyan édesanya mellett, aki soha ki nem fogyott a történetekből. Virginia kora gyermekkorától írt: éjjel az ágyban, nappal a matekóra alatt. Nevét Virginia Wade és Virginia Woolf után kapta abban a reményben, hogy egyszer majd híres író és nagy teniszező lesz. A kislány azonban csak az egyik irány felé húzott: az esős időt szerette, és azért imádkozott, hogy a teniszedzőbe csapjon bele a villám. Oxfordi tanulmányai után Virginia MacGregor angol irodalom tanítás és házvezetés mellett kezdett rendszeresen írni. Férjével és lányával Berskhire-ben él. A What Milo Saw az első regénye.
Ezt a könyvet többek között Graeme Simsion: A Rosie projekt – Ésszerű szerelem – (Don Tillman sorozat 1.) kedvelőinek, rajongóinak ajánlják.



Mi is az a retinitis pigmentosa?
A retinitis pigmentosa (festékes szemideghártya-gyulladás, degeneratio pigmentosa retinae) olyan örökletes betegség, mely során az ideghártya sejtjeinek korai öregedése és pusztulása a jellemző. A csapok és pálcikák egyaránt pusztulnak, de a sötétben látásért felelős pálcikák kifejezettebben.
A pálcikák fokozatos pusztulása farkasvakságban, szürkületi vakságban nyilvánulnak meg. A betegek szürkületben, rosszul megvilágított helyiségekben látásromlást tapasztalnak. A tünetek bizonytalan mozgással, rossz tájékozódással társulnak.
További tünetek: A látótér körkörös beszűkülése, végül csőlátótér kialakulása – mintha kulcslyukon át kémlelnék a világot. Látásvesztés, az éles látás helyének megbetegedése. Szemlencsében homályok alakulnak ki, a szürkehályog műtét csak átmeneti látásjavulást eredményez.
Az A-vitamin adása lassítja a retinitis pigmentosát. A maradék látás napszemüveggel védhető. Kísérletek folynak az őssejt- és a génterápiára. A retina pótlására már létezik egy eszköz, amivel újra lehetséges a látás.



Történetünk egy lakástűzzel kezdődik, amit Lou nagyi okozott. Lou nagyi Milo dédmamája volt apai ágon, de mindenki nagyinak hívta, ezért Milo is. A tűz során a konyhában keletkeztek károk, amin Sandy, Milo anyukája nagyon kiakadt, s ezért ragaszkodott ahhoz, hogy nagyi otthonba menjen.
Milo nagyon kedves, okos, aranyos karakter, aki szeretne továbbra is gondoskodni nagyiról, hogy ne kelljen a Nefelejcs otthonban laknia. Korához képest nagyon érett gondolkodásmód jellemzi, és igyekszik a betegségének a pozitív oldalát meglátni, alkalmazkodni hozzá, bár dr. Nolan részletesen elmagyarázta neki, hogy mivel jár a betegség. Hatalmas lélekjelenléttel rendelkezik, a világhoz való hozzáállását pedig sokan példaként állíthatnák maguk elé.
Amikor a kis Milo Moon felfedezi, hogy a Nefelejcs otthonban furcsa dolgok vannak, és hogy rosszul bánnak az öregekkel, azonnal elhatározza, hogy ő majd rendet tesz. Stubbs őrmesterhez indul, amikor felfedezi, hogy nincs meg a nagymamája tárcája, ám az őrmester Thornhill nővérről azt mondta, hogy megbecsült és fontos tagja a városuknak, aki sokat tett az öregekért. Úgy vélte, hogy Milo csak azért vádolta meg a nővért lopással és rossz bánásmóddal, mert hiányzott neki a nagymamája. Szerencsére azonban a szír menekült Tripi – aki az otthonban dolgozott szakácsként, s nem mellesleg a tizenkét éves húgát, Ajsát keresi – megígérte a kisfiúnak, hogy segít neki kimenekíteni onnan Lou nagyit, és a történet előrehaladtával egyre többen álltak a kisfiú pártjára. :)

Nagyon szívmelengető történetet sikerült Virginia Macgregornak megírnia. Imádtam a nyomozást, ahogy Milo szépen lassan meggyőzte a környezetét arról, hogy tenni kell valamit a Nefelejcs otthon lakóiért.
A könyv egyaránt volt aranyos, megható, elgondolkodtató, humoros és szórakoztató. 

Vicces volt például az alábbi hasonlat is (298. oldal):
„Milónak már lefagyott az arca, és a szeme is el-elhomályosult, mire Nagy Mike végre elindult Lalanával felfelé a lépcsőn a hálószobába. Milo tudta, mi következik ezután: Nagy Mike ráfekszik Lalanára, összedörzsölik a testüket, és olyan nyögésszerű hangokat adnak ki, mint Hamlet szokott, amikor kakilnia kell. Milót kicsit aggasztotta, hogy Lalana összenyomódik Nagy Mike alatt, de ezen most nem akart túl sokat töprengeni, hiszen inkább azzal kellett foglalkoznia, hogy gyorsan bejusson a házba, majd ki is jusson onnan, mielőtt Nagy Mike észrevenné.”
Na kérem egy példa arra, hogy egy kilenc éves fiúcska fejében mik fordulnak meg. :D

Imádom a történetvezetést, a cselekményeket, a szereplőket (akik egy pillanat alatt az ember szívébe lopják magukat) valamint az érzelmek sokszínűségét, amik úgy söpörtek végig rajtam, mint a hullámok vihar idején, a tengereken.
Tetszett, hogy a szereplők nem tökéletesek, sem elnagyoltak, teljesen életszerűek voltak, talán ezért is szerettem őket annyira. Volt olyan, akit az elején nem igazán kedveltem, a végére viszont megértettem az okait, és ezáltal teljesen új nézőpontból tudtam rá tekintetni. Rajongtam Hamlet malacért, aki színt vitt egy idős hölgy és egy különleges kisfiú életébe. Szerettem Milo, Tripi, és az öregotthon idős lakóinak karaktereit, a kacagtató elnevezéseket, mint például Mrs. Bundásé, az apró rejtélyeket, titkokat, amiket megtudva hirtelen teljesen másként látsz mindent, amit eddig. Utáltam Thornhill főnővért, és amit képviselt.
A történet végkifejlete egyszerre volt szomorú és megható. Mondhatni a 70. fejezetet végigbőgtem. Szép lezárása volt a történetnek, de az igazságérzetem lázadozott a 65. fejezet miatt. Aki szeretné tudni, hogy mit nem tartottam fair-nek, az olvassa el a regényt! ;) Meg amúgy is. Hogy miért? Egyszerű a válasz, mert a könyv megszólít, magával ragad, elgondolkodtat, és kicsit te is „más szemén át” láthatod a világot. Szeretet, önzetlenség, időskor, ragaszkodás, hit, remény, összefogás, barátság, szerelem  és még megannyi más miatt érdemes elolvasni. 

Pontozás: 10/10***



2015. november 10., kedd

S. J. Watson: A másik én


Fülszöveg: „Végzetes vonzerő… online.
Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz?
Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát… az uralmat a tettei felett… és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is.
A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.”



Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.
Fordította: Gellért Marcell
Fordításul szolgáló mű: S. J. Watson: Second Life
ISBN: 978-963-293-468-6
Oldalszám: 568

Steve „S. J.” Watson 1971-ben az angliai Stourbridge-ben született. A Birmingham University fizika szakán végzett, ezután Londonba költözött, és hallássérültekkel kezdett foglalkozni. Több kórházban eltöltött év után a hallássérült gyerekek gyógyításának specialistája lett. 2009-ben részt vett a Faber Academy írókurzusán – ennek eredménye a Mielőtt elalszom, melyet harminchét nyelvre fordítottak le. A könyvből készült film (Amnézia) hazai bemutatójának időpontja: október 30. (Forrás: könyv belső borítója)



A könyv öt részre, harminchárom fejezetre van tagolva.
Az első fejezet egy fotókiállítással indít, ahol szó esik a történet szempontjából lényeges képről, ami a kiállítás fő képe lett. Ez a kép nem más, mint Julia Plummer: Marcus tükörben 1997, Cibachrome másolata.
A fotó, ami után elszabadul a pokol.
Történetünk szereplőkkel bővelkedik, rengeteg információt juttat az olvasónak. Megismerhetjük Julia családját, baráti körét, múltját és jelenét, tragédiáit, gyengeségeit és félelmeit. Az író sikeresen már az elején bedob minket a mélyvízbe, s érezteti az olvasóval, hogy bizony ez a könyv nem lesz egy sétagalopp. Egy pszicho-thrillert tart a kezében az olvasó, tehát ha vidám gondolatokra vágysz, tedd is le! Igazán kemény témákat boncolgat. Gyerekvállalás, felelősség, alkoholfüggőség, gyilkosság, drogok, internetes ismerkedés buktatói, internetfüggőség, megszállottság, kétségbeesés, titkok, árulás és még megannyi más.
Talán azért annyira magával ragadó a könyv, mert napjainkban aktuális az internetes társkeresők használata és a netes ismerkedés minden lehetősége, simán megtörténhetne bárkivel hasonló. Vannak, akik többet töltenek a gép előtt, mint személyesen az ismerőseikkel. Ez azért elég szomorú.

Julia megszállottan nyomoz a húga meggyilkolása ügyében, s eközben teljesen kifordul magából.  Volt néhány olyan jelenet, mikor hangosan mondtam, hogy „Julia térj már észhez!”, anyukám pedig bejött és megkérdezte, hogy „Te meg kihez beszélsz?”. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, nem bolondultam meg, csak a könyvben van ez a jelenet… erre megrázta a fejét nevetve, és kiment. Szerintem nem csak én beszélek néha a szereplőkhöz. Ugye nem?
Julia a húga halálával indokolja a tetteit, közben kétségek között vergődik, hogy biztosan jól cselekszik-e. A vágyak és az észérvek egymásnak feszülve ingatják a nő személyiségét és döntéseit. Sok év házasság után úgy érzi, hogy a neten megismert férfi új színt visz az életébe. Ő lesz a keddi program, és bár nem azt kapja, amit várt, mégis ragaszkodik egy ideig a férfihoz. Aztán ahogy a cselekmények egymást követik, rájön, hogy hatalmas bajba sodorta magát. A fickó nem az, akinek hitte, s nem az, akinek mondta magát. Belekerült egy jó nagy slamasztikába, amiből nem tudja, hogy is mászhatna ki. Izgalom, félelem, kétségbeesés egymást követve járják át a testét, és retteg attól, hogy miképp fog alakulni a helyzet. A vörös ruhás jelenetnél hág a tetőfokára az izgalom először, és az olvasó is együtt kezd aggódni a főszereplővel, együtt érez vele, még ha tudja is, hogy a saját butasága keverte őt nagyon nagy bajba, bár a végén kiderül, hogy valószínűleg így is, úgy is megtalálta volna a baj.


Watson ért a feszültség fokozásához, felkelti az érdeklődést, s eléri, hogy az olvasó a főszereplő bőrébe bújjon, rettegjen, borzongjon, kétségbeessen, s lázasan kutasson a fejében valami megoldás után. Az egész kalamajkába belekeveredik a családja, ami miatt még fokozottabb a helyzet. Aztán jön egy gyors csavar, és csak kapkodhatod a fejed, kész döbbenet, amit a könyv végén felfedezel. Titkok, árulás, megcsalás, netes kapcsolat, álnevek, gyilkosság, és az élet még megannyi negatív dolga, ami elragadhatja az embert a helyes irányból. A főszereplők korántsem tökéletesek (mert őket már amúgy is nagyon unjuk ugye), az író erőteljesen kiemelte az emberek negatív oldalát, s egy olyan történetet alkotott meg, ami hátborzongató hatással van az olvasóra, ráadásul még igaz is lehetne.

Milyen a könyv a könyv? 
Azon kívül, hogy a frászt hozza az emberre egy-egy jelenete, határozottan tanít valamire. Mégpedig arra, hogy ne bízzunk meg feltétlenül egy nicknévben, ne adjuk ki a személyes adatainkat, jelszavainkat, ne bízzunk meg akárkiben, vigyázzunk egymásra és magunkra. S ami a legfontosabb! Ne akarjunk nyomozgatni. Főleg ne egyedül! Legyünk résen, hogy ha már egyszer megtörtént a baj egy családtagunkkal (ne történjen), akkor ne történhessen meg újra. Az internetnek, társkeresőknek, ismerkedős oldalaknak megvan a pozitív, kapcsolattartós oldala mellett az a nagy hátránya, hogy arctalan, névtelen, bárkit rejthet a nick. A jóhiszemű emberek pedig piszok gyorsan bajba keveredhetnek, amiből nagyon nehezen, akár túl nagy árat fizetve keveredhetnek csak ki.

Julia karakteréről lehetett a legtöbbet megtudni, ő volt a főszereplő, mellette megismerhettük a férjét Hugh-t, a fiát Connort, Adrienne-t, Annát, Lucast, Ryant,  Paddy-t és Mariát, Dylant és még megannyi szereplőt, aki szerepet játszott ebben a történetben. Életszerű karakterek, életszerű történettel, izgalommal, veszélyekkel, rettegéssel, borzongással, kétségbeeséssel, titkokkal, rossz döntésekkel, árulással, összeesküvéssel és egy olyan véggel, amitől az olvasó dob egy hátast. Határozottan tetszett Watson stílusa, valószínűleg sort kerítek majd a Mielőtt elalszom című könyvére is.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

2015. november 5., csütörtök

November 6. Internetes vásárlás napja

November 6-án, pénteken több száz webáruház várja a látogatókat speciális, csak ezen a napon érvényes akciójával.
Az alábbiakban felsorolok párat, ami titeket is érdekelhet ;)














A Cor Leonis kiadónál minden eddigi könyvre 40% kedvezményt adnak, valamint minden megrendeléshez valami meglepetés is kerül a csomagba. :) 10.000 Ft felett ugyebár szállítási díj sincs, sőt, aki 15.000 Ft felett rendel, az még ajándék könyvet is kap.


+

25-35% kedvezmény 400 ekönyvre!
Az Internetes Vásárlás napján november 6-én a Jelenkor Kiadó, a Trubadúr Kiadó, Kolibri Kiadó, Helikon Kiadó, Libri Kiadó, Park Kiadó, Bookline Könyvek és a XXI. század Kiadó ekönyvei 20-30% kedvezménnyel a lira.hu webáruházban. Nyerje meg az 500 eFt értékű bankkártyát, vagy a további értékes nyereményeket! További információ a www.lira.hu/dd oldalon.



"2015. október 30. és november 6. között, az Internetes Vásárlás Hetén megéri a Shopline-t választania: ha az akciós időszakban 10 000 Ft felett vásárol, és bankkártyával fizet nálunk, akkor rendelésének végösszegéből 1 000 Ft-ot elengedünk. Az akciós ajánlatban a Shopline-on található összes termék részt vesz.

FELHASZNÁLÁS MÓDJA:
  • Lépjen be jelszavával a Shopline oldalára, vásároljon 10.000 Ft felett és tegye kosarába a kiválasztott termékeket!
  • A kosárban az "Utalvány, kuponkód" mezőbe írja be a DOTCOM2015 kuponkódot és a Megrendelés képernyőn válassza az "Online bankkártyás fizetés - OTP" vagy a "Online fizetés - MasterPass digitális pénztárca" fizetési módot.
  • Ezt követően az 1000 Ft-tal csökkentett ár jelenik meg.
  • Az ajánlat az első 1000 vásárló számára érvényes. A kedvezmény egyéb kedvezményekkel összevonható. A fenti minimum 10 000 Ft vásárlási érték az átvételi módok díját nem tartalmazza."

Bookandwalk-nál:



"Minimum 20% kedvezmény és ajándék könyv a Trivium Kiadótól

Minimum 20% kedvezmény a kiadó valamennyi kötetére és ingyenes kiszállítás 12.000 Ft feletti rendelés esetén. Két vagy több kötet vásárlásakor ajándék könyvvel is meglepjük kedves vásárlóinkat. 

Kérjük, a megjegyzés mezőbe írják be: DCD2015
Ajánlatunk az Internetes Vásárlás Napján és az azt követő hétvégén (november 6-8.) érvényes."


"Az Alexandra Online áruházban 2015. november 6-7-8-án leadott megrendeléseket ingyen szállítjuk házhoz. Nincs minimum rendelési érték, rövid a szállítási határidő! A pénteken 17 óráig leadott rendeléseket hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a kedden kézbesítjük. Válogasson több ezer sikerkönyv között minimum 15-20% kedvezménnyel!"

"Vásárolja meg kedvenc könyveit 20-30%-os kedvezménnyel az Internetes Vásárlás Napján!
Újdonságokkal, kedvezményekkel várjuk a BOOK24.hu könyváruházban!"


"Akár 70% kedvezmény számos e-könyre a DiBookon!
Vásárolj e-könyvet 20-70% kedvezménnyel a DiBook webáruházban! Tekintsd meg ajánlatainkat! Ráadásul most a végösszeg 27%-a ajándékutalvány formájában visszajár Neked! Az utalványt e-mailben küldjük ki a fizetést követő 10 percen belül."


A Panem könyveknél az alábbi akciókra lehet számítani: 


1. Tantusz könyvek 30% kedvezménnyel 5000 Ft feletti megrendelés esetén az alábbi kuponkóddal: DOTCOM_TANTUSZ_2015

2. Karácsonyra könyvek 50% kedvezménnyel szintén csak kuponkóddal és megadott könyvekre amit a www.panem.hu oldalon megtalálhattok újdonságok fül alatt. A kuponkód pedig: DOTCOM_KARACSONY_2015
3. Gyerekkönyvek 30% kedvezménnyel szintén csak kuponkóddal : DOTCOM_GYEREK_2015 és csak a megadott könyvekre, elérhetőség mint fentebb.

Az Akadémia kiadónál 20% minden könyvre az alábbi kuponkóddal: AK-DCD2015

Az Antikvárium.hu oldalán :


Az Agave könyveknél November 6. és 8. között minden 6000 forint feletti rendelés esetén a házhoz szállítás ingyenes!

Régikönyvek.hu-n 25% kedvezmény minden antikvár könyvre.



A többi webáruház listáját itt tudjátok megtekinteni:

Tóth Vera: Gyémánt

Fülszöveg: „Siker, csillogás vagy kudarc, feledés? Ezzel az alapvető kéréssel találja magát szembe minden tehetséges ember, s ebben a fenyegetettségben bizony felőrlődik a gyenge személyiség. 
Tóth Vera a nagykorúság küszöbén, több mint tíz éve nyerte a Megasztár első szériáját. A „gyár” bedarálta, majd kiköpte, s magára hagyta a sztárság kihívásaival, a korabeli média ellen felvértezetlenül. 
A Gyémánt annak a sokéves küzdelemnek a krónikája, amelyet egy kamaszlelkű fiatalnak kellett véghezvinnie, hogy kiegyensúlyozott felnőtté válhasson. A könyvben Vera személyes naplóbejegyzései vezetik az olvasót az énekes lelki tusáinak során át, szép lassan eljuthatunk vele a totális káosztól a teljes harmóniáig. 
Segítséget nyújt eltévedt vándoroknak is, és arra ösztökél, hogy a jól kitaposott helyett a járatlan utat válasszuk, mert bár néha fájdalommal, harcokkal van kikövezve, az út végén ott a jutalom: a gyémánt, amelyet egy látszólag érdektelen kődarabból sikerült csiszolni…”
  
  
Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.
Oldalszám: 392 oldal
ISBN: 978-963-293-465-5

Aki nincs elzárva az ország egy olyan pontján, ahol se telefon, se tévé, se más emberi lakosság nincs (egy szóval remete), akkor valószínűleg hallott már Tóth Veráról, ha más nem, a Megasztár kapcsán. 2003-ban jelentkezett a tehetségkutató műsorba, s ezáltal robbant be a köztudatba. Megnyerte a Megasztárt, majd 2004-ben az Év hangjának választották.  Sokan Cserháti Zsuzsához hasonlítják orgánumát. Egyike azoknak a tehetségeknek, akik nem tűntek el a tehetségkutató utáni két évben a süllyesztőben. 2005-ben Bravo Otto-díjat kapott, 2008-ban Artisjus-díjat, majd 2011-ben Magyar Toleranciadíjat. 2014-ben bejutott a Sztárban sztár című műsor döntőjébe, idén pedig Hrutka Róbert szerzeményével, a Gyémánt című dallal bekerült második helyezettként a Dal középdöntőjébe.


Olvastam egy cikket nem is olyan régen (szeptember végén, és csak azért, mert a kiadó munkatársa osztotta meg), amiben Vera mesélt az elmúlt tíz évről, sok témát érintettek az interjú alatt, s szó esett arról, hogy milyen lesz a könyv, mit vár a megjelenése után. Igen figyelemfelkeltőre sikeredett a cikk.

A könyv Pásztor Anna soraival nyit, ahol említést tesz a megismerkedésükről, hogy milyen embernek tartja az énekesnőt, illetve mi a véleménye a könyvről. Ebből idéznék picit:
„Tiszta, őszinte, gyermekien naiv, és segítőkészen feltárulkozó írás, mindenféle irodalmi nyakatekertség, szépelgés és megfeleléskényszer nélkül, ami a mai agyonpúderezett és retusált világban kifejezetten üdítő olvasmány az emberi lelkek sokszínűsége iránt érdeklődőknek, vagy éppen utolsó kapaszkodó is lehet azoknak, akiket végzetesen magukra hagyott a mostani világ önérdekű ámokfutása…”

A belső borítón található idézet az előszóban található, és kiemeli, hogy a könyv miről szól többek között.
Idézetek a könyvből:
„A gyémánt, amit a szívünkbe rejtettünk, nem maradhat mindig ápolatlanul. Fel kell fedezni, csiszolni, amíg élünk. Ahhoz, hogy igazán meg tudjuk ragyogtatni, észre kell venni, meg kell keresni magunkban.”

„A végeredmény nem a külsőségeken múlik, hanem azon, hogy a belső ékkövedet képes vagy-e megcsillogtatni. Ha igen, révbe fogsz érni. Soha nem késő! Mindegy, hogy ki vagy és honnan jöttél! Lehetsz te díva, gazdag vállalatvezető, pénztáros vagy koldus, a gyémánt ott ragyog benned, engedd, hadd csillogjon még jobban, hadd tegye a világot szebbé, értékesebbé! Legyen tőled a világ több, legyen a világ tőled értékesebb!”

„Nem hagyunk magunknak időt a mostra, a pillanatokra, és sokszor úgy múlik el az életünk, hogy kimondunk pozitív gondolatokat, de valójában fogalmunk sincs róluk. Az igazi megélésnek ára van.
Mélység nélkül nincs magasság.”

„A jó nő csak úgy van, elfogadó és tudja, mire van szüksége. Tudja, mi az, amitől szép lehet kívül-belül. Egyszerűen jó és megnyugtató csak úgy vele lenni. Jelen van benne az erő és a gyengédség, a tűz és a víz, a báj, a nyugalom, a határozottság, a kedvesség, a tartás és a méltóság. Az igazi nő találékony, óvatos, megfontolt, okos, tapasztalt, érzelmileg érett, nyitott a tanulásra, mindenre és mindenkire. Ő az, aki mellett élvezed az életed, mert az igazi nő mindennek tud örülni, de legjobban annak, ha rend van benne és körülötte. Nem feltétlenül az az igazi csodanő, akit aligbugyiban látunk pózolni a képeken, lehet, hogy inkább az az édesanya, aki egy hosszú munkanap után még megnézi kisfiát az óvodai ünnepségen, elviszi a kislányát az iskola utáni programokra, erőt sugároz az egész lénye, és a megtestesült biztonságot jelenti gyermeke számára.”


Sok okos dolgot felvetett Vera a könyvében, ám amikor az élete bizonyos szakaszairól írt, kisebb sokkot kaptam. A Zsoltos történet kiverte nálam a biztosítékot. Tényleg hatalmas lehetett az a bizonyos rózsaszín köd. 

Miről is szól a könyv szerintem? Hullámvölgyekről és hegyekről, amiken előbb-utóbb minden ember áthalad így, vagy úgy. Arról szól, hogy nyitottnak kell lenni a világra, de nem csak a külsőségekre. Nyitott szemmel és szívvel kell járni az utunkat, és megtenni, amit akarunk, megbánások nélkül, levonva a következtetéseket, s mindig tanulva valami újat.  Hinni a megérzéseinkben, de nem vakon bízva másokban, mert a világban jócskán akadnak olyan emberek, akik kihasználják a jóhiszeműséged, és visszaélnek a barátságoddal, szeretetéhségeddel.
Az első Megasztár győztese elmesélte az olvasóknak, miként élte meg a „sztársággal” járó dolgokat, hogy ez az egész „muri” nem mindig jó, és hatalmas terhet rak az emberre. Meg kell tanulni kezelni a hirtelen jött hírnevet, s a hírnévvel együtt járó sleppet. Sok rajongó és nem utolsó sorban sok média képviselő is elfelejti, hogy az énekesek, színészek is átlagemberek, kiknek szintén joguk van a magánélethez, joguk van hibákat elkövetni, s tanulni ebből. A mai rohanó világban ne elítéljünk másokat (hiszen nem jártunk a cipőjükben), hanem nyújtsunk segítséget, amennyiben lehetőségünk adódik rá. Mindenki maga alakítja az életét (még ha sok külső hatás sodor is minket az úton), s az vesse a másikra az első követ, aki még soha életében nem hibázott semmiben.

Köszönöm az Athenaeum kiadónak a lehetőséget.


Tóth Verának pedig kívánom, hogy találja meg az életében azt az utat, amit megbánások nélkül tud tovább járni, higgyen önmagában, és éljen teljes életet, boldogan.


Pontozás: 10/9



2015. november 1., vasárnap

Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Eleged van a lapos memoárokból, amelyek csak arról szólnak, ami tényleg megtörtént?
Unod az egyes szám első személyben megírt értekezéseket? Izgalmas és interaktív olvasmányt keresel, ami visszacsempészi az „ÖN”-t az ÖNéletrajzba? 
A mindig önzetlen Neil Patrick Harris hagyja, hogy Te, az olvasó lubickolj eme joyce-i kísérletben, avagy egy hírességektől, színészektől és vérbeli személyiségektől hemzsegő világban. 
Új-Mexikóban fogsz megszületni. Egy színésztáborban átélheted a nagy áttörést. Egy éjszakai bár előtt meglehetősen bizarr összetűzésbe keveredsz Scott Caannal, a színésszel. És ami a legjobb: életed legkritikusabb pillanataiban eldöntheted, hogyan tovább! 
DÖNTS helyesen, és tiéd a hírnév, a szerencse és az igaz szerelem. Dönts rosszul, és szerencsétlenség, szívfájdalom és Dr. Drew Celeb Rehabja vár rád. Mindez a tiéd lehet, valamint mágikus trükkök, koktélreceptek várnak rád, sőt végül egy záródal is felcsendül. 
És igen, ha megveszed ezt a kötetet, garantáltan kiemelkedsz a nyárspolgárok közül!”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.
Fordította: Markwarth Zsófia
Fordításul szolgáló mű: Choose Your Own Autobiography
ISBN: 978-963-293-464-8
Oldalszám: 296

Műfaját tekintve életrajzi regény, ám a már jól megszokott egyes szám első személy helyett inkább úgy ír magáról, mint ha rólad/rólam írna. Az olvasó ezért könnyen átélheti a leírtakat, s ha kellő fantáziával rendelkezik, beleélheti magát Harris életének minden pillanatába.

Neil Patrick Harris-t sok minden miatt ismerhetjük. Már egészen fiatalon játszott filmekben (1988-tól), sorozatokban, színdarabokban. Sokaknak az Így jártam anyátokkal című sorozatból ismerős, nekem viszont az Emberevő bíborka című 1988-as filmből, amiben főszereplőként tűnt fel, s nem csak színészi, de énekesi tehetségét is megmutatta.
Egy kis betekintő a filmből:


A könyv felépítése nagyon érdekes. Hisz’ miről is van szó? Vannak olyan megjegyzések (pl. a 14. oldal lap alján is), amelyek választás elé állítják az olvasót. Igen, jól olvasod. Választás elé állítanak téged, engem, mindenkit, aki ezt a könyvet kézbe veszi. Erre ugyan figyelmeztettek a könyv hetedik oldalán is, mégis meglepődtem a későbbiekben. Persze választhatod azt is, hogy „nem választasz”, és mind a két lehetőséget elolvasod, amit felvet (én ezt tettem), de az biztos, hogy érdemesebb egy szálon végigmenni, hogy ne veszítsd el a fonalat. :D


A könyv Albuquerque városába kalauzol legelőször minket, ahol 1973. június 15-én Neil Patrick Harris megszületett. Könnyed stílussal mutatja be eme nemes eseményt, s emellett szüleit. Édesanyját, Sheila Scott Harris-t figyelemre méltó, önzetlen, bölcs, szeretettel és kedvességgel teli, törékeny és intelligens nőként mutatja be. Édesapját, Ronald Gene Harris-t pedig csodálatos férjként, apaként, ügyvédként, logikus gondolkodóként és problémamegoldóként ábrázolja, aki olykor szolgáltatásait régi bútorokra cserélte, s hónapokat töltött azzal, hogy ezeket a bútorokat rendbe tegye, és elővarázsolja régi, antik külsejüket.
Születésekor testvére, Brian Christopher Harris három éves. Neil így jellemzi őt: „A testvér, aki briliáns és tele van fantáziával, egy igazi lázadó, aki egész gyerekkorod alatt azzal győzköd téged és a szüleidet, hogy ő egy orosz herceg, aki  csak véletlenül és titokzatos körülmények között pottyant a családotokba, melynek részleteiről sajnos nem beszélhet. A testvér, a család önjelölt határfeszegetője, saját maga szerint elég okos és trükkös ahhoz, hogy az eszének köszönhetően mindent túléljen.” stb.

Ábrázolásmódja igen megkapó, én magam is azonnal a szívembe zártam a szüleit és sűrűn bajba kerülő testvérét. Soraiból árad az őszinte szeretet és rajongás, emlékei pedig igazán megmelengetik az ember szívét.

Nagyon tetszett az, ahogy a gyerekkoráról mesélt. A színházról, az Annie előadásról amire nyolc évesen elvitték a szülei, és aminek kívülről fújta az It’s the Hard-Knock Life című dalát. Az első színházi szerepéről, amit tíz évesen kapott, az Óz a csodák csodája előadásban alakította Totó kutyát. Imádott mindent, ami ezzel járt. A sminket, az átalakulást, ahogy egyszerű emberből színésszé válik.
A középiskolai drámatanárról, Churchill Cook-ról is mesélt, aki felfigyelt lelkesedésére és tehetségére, majd a szárnyai alá vette, és bevezette a hangszerelés és az iskolai előadások, musicalek világába.
Aztán szó esik arról, hogy bár az Annie és A legjobb bordélyház Texasban szuper, a kamaszkori lelkét a színház felé a Nyomorultak nyitotta meg. Ezt mélységesen megértem, imádom a Nyomorultakat, legyen az könyv vagy musical.
Megtudhatjuk a könyvből, hogy az ének-és színészettanárt teljesen lenyűgözte a képességeivel, ahogy a zenekar igazgatóját is. Az iskola fő dobosa volt, de más hangszereken is tudott játszani, bár egyiken sem mesterien.  Művészeti iskolát tanácsoltak neki, ám nem akart messzire kerülni a családjától és barátaitól.
A bűvészettel először Scott nagypapa ismertette meg, aztán saját magát képezte tovább. Imádtam az első fellépésről szóló történetet. Szerintem nagyon vicces volt, bár elhiszem, hogy a jelenlévők közül nem mindenki gondolta így. :D
Későbbiekben szó esik arról a bizonyos beszélgetésről, ami 1986-ban hangzott el anya és fia között, s amiben szó esik a szexuális hovatartozásról. Ugyanebben a részben található az alábbi rész, ami szerintem elég sok mindent elmond:
„Mindenkinek megvan a saját története. Mindannyiunkban vannak egyedülálló és személyes előítéletek, amelyeket a családunk, a társadalmi köreink és főként magunk alakítunk ki. Nehéz szembenézni azokkal a dolgokkal, amiktől félünk. A te esetedben ehhez idő kell. Idő és tapasztalat. Hogy körbenézz és lásd, ahogy mások élnek. Hogy kölcsönhatásban légy a szabad szellemekkel, akiknek sikerült elfogadniuk önmagukat. Te is meg fogod tenni.”


Tizenhárom évesen színjátszó táborba ment, ahol Mark Medoff, híres drámaíró volt az egyik tanár. Azonnal felfigyelt Neil tehetségére, és a tábor végén mesélt a Harris szülőknek az általa írt forgatókönyvről, aminek egyik főszerepére alkalmasnak találta Neil-t. Elmennek a Clara szíve meghallgatására, ahol David szerepére beválogatják. Hatalmas lehetőség volt, ami Harris életét kellőképp megalapozta. Elvarázsolta a forgatás, a szervezettség, a csapat. Ráadásul egy igazi mozicsillaggal, Whoopi Goldberggel forgathatott. :) Nagyon tetszett, ahogy róla írt.
„Hihetetlenül bájos és professzionális, és úgy kezel, mint egy normális embert, mint egy egyenrangú felet. Elmondja, hogyan figyelj a lábadnál lévő jelölésekre, hogyan fordulj, hogy megtaláld a kamerát, és számos hasznos tippet ad. A legjobb, hogy mindig van egy titokzatos csillogás a szemében. Megőrülsz érte.”
Ennél már csak az tetszett jobban, ahogy Whoppi Goldberg fogalmazott:
„Éveken át néztem, ahogy egyre nagyobb színész vált belőled, és egy percig sem csodálkoztam azon, hogy elérted, amit akartál. Nincs annál rosszabb, amikor az idősebbek arról beszélnek, milyen voltál régen, pedig megtisztelő, hogy láthattalak, és büszkén mondhatom: „Én ismertem azt a férfit, szerepeltem az első filmjében!” Izgalmas ez az egész, és te, drágám – izgalmas vagy!”
Azt hiszem, ennél nagyobb elismerés nem nagyon kell. :)

Aztán szó esik az Emberevő bíborka című film forgatásáról. Ő személy szerint azt írta, hogy szörnyű film, én szerettem. Igaz, tini voltam magam is, amikor utoljára láttam. A zenék, amik felcsendülnek a filmben örök klasszikusok, igazi rock ’n’ roll.

 A könyv végigveszi az élete különböző szakaszait, s cseppet sem unalmas köntösbe burkolva, fogyaszthatóvá eléd teszi. Nem tudom, hogy Harris közvetlen és egyedi stílusa, vagy maga az életrajz miatt volt, de egy percet sem unatkoztam. Néha elámultam azon, mennyire természetesnek vesz egy-egy dolgot. Például amikor arról mesél, hogy a barátaival, Stephen Dorff-al (színész, pl.: Penge, Félelem.com, stb.) , Matt Levin-nel (filmproducer) és Jayson Rome-al hogyan jártak bulizni, vagy amikor Peyton Manning meghívta őt egy buliba. (Kedvenc NFL játékosom, jelenleg a Broncos-nál van.)

Matt Levin
Rengeteg sorozatban játszott vendégszínészként egy-egy rész erejéig. Például a gyilkos számokban is, ami nem mellesleg az anyukája kedvenc sorozata (és az enyém, újabb pont anyuka javára). Aztán 2008-ban szerepet kapott a Szezám utcában (ezt látnom kell!).
„Bábokkal szerepelni a legjobb. Az is egyfajta mágia. Szereplés közben lenézel és látod, ahogy a bábosok furcsa szögekben préselődnek egymásnak, a fejükön fejszalagok tartják a mikrofonokat, miközben apró monitorokról olvassák a szöveget. Mint mindig, most is szereted tudni, mi zajlik a színfalak mögött. És mint (majdnem) mindig, imádod látni, milyen tökéletesen és mágikusan fest az egész a tévében. Ez volt életed egyik legjobb napja.”

A 100-101. oldalakon hatalmasat nevettem. Ez komoly? Anyám borogass! :) Azt hiszem, az interjú készítője erőteljesen kínban lehet, ha olvasta a könyvet. :D Már ezért megéri elolvasni.
A 113-116. oldalakat nagyon szerettem. Felbukkan végre David, és az apró megjegyzések a margón igazán naplószerűek.


A könyvnek hangulata van. Végig mosolyogva olvastam a történteket, és a stílusnak köszönhetően tényleg sűrűn beleéltem magam a szerepbe. A zenéket, amiket megemlített Neil, meghallgattam, így a hangulat megteremtődött. A recepteket pedig ki fogom próbálni, határozottan jól hangzanak.
Miről is szól ez a könyv? Neil Patrick Harris életéről, filmezésről, bűvészkedésről, szexuális hovatartozásról, emberekről, elfogadásról, „Mi lett volna, ha” felvetésekről, számos választási lehetőségről, döntésekről, gondolatokról, családról, barátokról, kollégákról, ismeretlen ismerősökről, médiáról és átlagemberekről, szerelemről, gyerekvállalásról, stb. mindez persze vicces köntösbe bújtatva. Bűvészkedhetünk, színészkedhetünk, betekintést nyerhetünk a „celebek” életébe, valamint tanúi lehetünk egy család létrejöttének.
Neil Patrick Harris számomra eddig nem volt más, mint egy színész, akinek jó a hangja, van tehetsége a színjátszáshoz, és nem utolsó sorban helyes pasi. Nem élek burokban, de nálam kimaradt az a tény, hogy meleg. Legalábbis eddig. Gondolhatjátok, mekkora döbbent fejem volt, amikor rágugliztam (direkt írtam így), és láttam a párjával készült közös fotókat. Hoppácska. Két helyes férfi, határozottan nagy veszteség ez a világ nőinek. :D Mindenesetre nagyon aranyosak együtt, és a két gyerkőc is tündéri. Gideon és Harper a könyv megírása idején három és fél éves volt. :) Külön tetszett, hogy szó esett róla, hogy David számukra apa, míg Neil papa. :) Jobb mint az apa1 és apa2. 


Faltam az oldalakat, amikor csak volt egy kis időm, elővettem a könyvet. „Ma” úgy döntöttem, addig nem fekszem le, amíg be nem fejezem. Ezért lett szombatból vasárnap. :) Szóval ma tegnap van. Legalábbis nekem.
Örültem hogy a könyv ilyen szuperül zárult, David meglepetése igazi csúcspont volt.
Ó, és még valami. Próbáljátok csak ki, a könyv hátulján lévő "varázslatot"! Tényleg meglepő, ami kijön. :) 

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak! :)

Pontozás: 10/10